A PannErgy megkezdte Miskolcon a geotermikus projekt második fázisának kivitelezését - közölte a társaság az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a tíz hónappal a projekt első ütemének átadását követően megkezdte a társaság a beruházás második ütemének megvalósítását, ennek célja a miskolci belváros és a Miskolci Egyetem geotermikus hővel történő ellátása, ezt a Tatár utcai fűtőműnél beépítendő csaknem 30 megawattos hőcserélőkön keresztül valósítják meg.
A cég azt is közölte, hogy megkapták az építési és műszaki engedélyt a mintegy négy kilométer hosszú távhő vezeték és egy új hőközpont építéséhez.
„Előzetes terveinknek megfelelően sikerült megszereznünk mindazon engedélyeket, melyek a Miskolci Geotermikus Projekt második fázisának kiépítéséhez szükségesek. A tervek és az engedélyeztetési eljárással párhuzamosan kiválasztottuk azokat a kivitelezőket, akik a tavaly májusban megvalósított távhőrendszerhez kapcsolódó további építési-, mélyépítési és földfelszíni munkákat elvégzik. A beruházáshoz kapcsolódó földfelszíni építési munkálatok során Társaságunk a Tatár utcában egy új 180 m2-es hőközpontot épít meg, melyben három összesen közel 30 MW teljesítményű hőcserélővel és két nagy teljesítményű szivattyú párral valósítjuk meg a meglévő rendszerbe történő betáplálást. Köszönhetően a kollégák
felkészültségének és az első ütemben szerzett tapasztalatoknak a Belváros és Egyetemváros hőkörzetek geotermális hővel történő részbeni ellátása a 2014-es fűtési időszak kezdetére valósul meg. Számításaink szerint az elkészülő beruházással elérhető az eredeti terveinkben szereplő 780.000 GJ éves primer hőleadás Miskolcon." – nyilatkozta Tóth Péter, a PannErgy Nyrt. vezérigazgatója, az Igazgatótanács tagja.
A tőzsdén jegyzett Pannergy Nyrt. az elmúlt év májusában adta át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kistokaj határában 7,5 milliárd forintba kerülő miskolci geotermikus projektjének első szakaszát. Magyarország és a térség legnagyobb geotermikus hőt hasznosító rendszere tízezer miskolci háztartást és több mint száz intézményt lát el környezetbarát hővel.
Forrás: MTI/PannErgy Nyrt.