2024. május 6., hétfő

UJ HONLAP BANNER 250 100

Hello-Wood-logo-kicsiA Hello Wood egy nemzetközi művészeti program. Az itt létrehozott alkotásoknak két közös jellemzője mindenképp van: hogy fából készülnek és, hogy a társadalmi szerepvállalás és a művészetek összefonódása nem hiányozhat belőlük. A Hello Wood tudományos és művészeti területeket integrál, közösséget épít és tehetséget kutat. Nem csak országhatárokat átívelve hoz össze diákokat és oktatókat, de az egyszeri embert is összeköti az alkotó tervezőkkel.

Az idei Hello Wood táborban újra 12 fainstallációt készítünk el. Hogy pontosan
mik lesznek ezek, az csak rajtatok múlik. Workshopvezetőnek olyan hazai és külföldi építészek vagy más művészeti területről érkező alkotók jelentkezését várjuk, akiket idei témánk valamilyen módon megihlet. Tőlük nem várunk mást, mint egy egyszerű koncepció leírást és a megvalósításra vonatkozó elképzeléseket skiccekkel illusztrálva.

2014-ben, az előző évhez hasonlóan, a Hello Wood programját nem szakmák vagy szakterületek szerint csoportosítjuk hanem egy téma köré szervezzük.Ennek megfelelően a részvételre az építész, tájépítész, designer és képzőművész hallgatók pályázatát egyaránt várjuk.

Az idei alkotótábor témája az EGYENSÚLY

Olyan művek megalkotását tűztük ki célul, amelyek a bizonytalanság, a kételkedés és az építészetileg is jól értelmezhető aránytalanság fogalmaira reagálva képesek az egyensúly törékeny pillanatának ábrázolására; bemutatják az egyensúly természetét, vagy látványosan és jól értelmezhetően ragadják meg annak egy-egy markáns aspektusát.

Az egyensúly dinamikusan változó, lüktető s valójában csak pillanatokra létező jelensége az építészet, a design és a képzőművészet területén is jól értelmezhető, hiszen az egyensúlyra törekvés a kreatív és alkotó folyamatok minden elemében és pillanatában ott van. A folyamatos aránytalanságok szülik egy-egy pillanat, ha tetszik, a mű egyensúlyát.

 

WORKSHOPVEZETŐK

Olyan installációk, objektumok, szobrok, struktúrák terveit várjuk, amelyek a következő szempontok valamelyikére, vagy akár mindegyikére reagálnak:

  • képesek ábrázolni az egyensúly fogalmának társadalmi, vagy szakmai, vagy akár egyéni vetületeit;
  • képesek a bizonytalanság, a kételkedés, az aránytalanság fogalmait az egyensúly, a stabilitás és az arányosság fogalmaival relációba hozni és ezt megjeleníteni;
  • képesek az egyensúly fogalmának, vagy akár egy-egy aspektusának, időbeli vagy térbeli változásának, dinamikájának látványos és interaktív bemutatására;
  • képesek a résztvevőket, használókat, szemlélőket bevonni az alkotás teljességébe. Az egyensúly megszületéséhez vezethet interakció, együttműködés vagy akár a működés
  • megértése is.
  • képesek az együtt létezés egyensúlyának bemutatására, szemléltetésére, akár az emberi viszonyok, akár a természet-épített környezet viszonylataiban.
  • képesek a következő, vagy ezekhez hasonló fogalompárok egyensúlyának megragadására:
    • virtuális/valós, természetes/mesterséges,
    • egyéni/közösségi, demokrácia/diktatúra,
    • szegény/gazdag, férfi/nő, kelet/nyugat,
    • haszontalan/hasznos, megnyugtató/felháborító,
    • megtervezett/véletlenszerű...

+
A célunk az, hogy az építészet, a design és a képzőművészet eszközeivel egyedi, akár provokatív és/vagy interaktív módon világítsunk rá a felvetett téma egyes aspektusaira, jellegzetességeire vagy ellentmondásaira.

Az installációk jellegüket tekintve lehetnek ottmaradó művek, amelyek beágyazódnak a helyi környezetbe és a helyi jelenségekre reagálnak. vagy lehetnek általánosabban értelmezhetőek, vagyis mozgathatóak és szállíthatóak. Utóbbi esetben fontos, hogy a megfogalmazott téma az eredeti helyszíntől elvonatkoztatva, változó közegben is értelmezhető legyen.

 

MIT VÁRUNK?

  • maximum egy oldalas koncepció leírást, mely bemutatja a felvetett problémát és a jelentkező megközelítésmódját
  • maximum egy oldalas leírást a tervezett koncepció megvalósíthatóságáról,
  • anyag- és szerszámigényéről, biztonságos működtethetőségének módjáról,
  • a fenntartás és üzemeltetés becsült költségeiről
  • illusztrációk, néhány skicc a koncepcióról.

 

ELBÍRÁLÁSI SZEMPONTOK:

  • látványosság,
  • érthető, világos üzenet
  • társadalmilag felelős vagy közösségi, szociális tartalom
  • könnyű és biztonságos használat
  • jó szállíthatóság
  • az installáció jelleghez képesti időtállóság
  • és természetesen kreativitás, újszerűség, előremutatás, egyediség, interaktivitás, inspiratív és figyelemfelkeltő jelleg.

A pályázati elbírálásnál fontos szempont, hogy a terv ne lépje túl a rendelkezésre álló anyag mennyiségét és épületfából feldolgozható keresztmetszetekkel kalkuláljon. A víziókhoz szükséges vasalatokat, csavarokat, szerszámokat, festékeket a Hello Wood biztosítja a munka elkészítéséhez.

 

FELHASZNÁLHATÓ ANYAGOK:

Csapatonként 2 m3 épületfából gazdálkodhattok, amelyet egyeztetés szerint, tetszőleges keresztmetszetben, gyalult formában biztosít stratégiai partnerünk, a Jaf Holz.

Emellett a Jaf Holz jóvoltából, idén is terasz-anyagok, kompakt lemezek, rétegelt táblásított fapanelek (bbs), és hossztoldott gerendák is beépíthetők lesznek az installációkba, de kérjük, hogy ezek használatát alaposan indokoljátok meg a pályázati anyagokban.

 

HOGY ÁLL ÖSSZE A CSAPAT?

A Hello Wood nyertes koncepcióinak megvalósítására átlagosan 8 fős csapatokat szervezünk.

A csapatokban részt vevő hallgatókat pedig hazai és külföldi egyetemekről válogatjuk ki.

Az installációk koncepcióit a résztvevő hallgatók számára elérhetővé tesszük, és a kiválasztást követően ők maguk jelentkezhetnek a számukra izgalmas projektekre.

 

A pályázatok benyújtásának határideje: 2014. április 30.

 

A Hello Wood dátuma és helyszíne: 2014. július. 19-27., Csórompuszta

 

A pályázat formája nyílt, mindenki számára elérhető.

A pályázaton való részvétel díjmentes.

A pályázatokat a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.   e-mail címre várjuk. 

 

RÉSZTVEVŐK

Résztvevőként a táborba egyetemisták vagy már végzett, de 30 évnél nem idősebb fiatalok jelentkezését várjuk.

Jelentkezési határidő: 2014. május 16.

A pályázatokat legkésőbb 2014. május 21-ig elbíráljuk. Erről e-mailben értesítünk, amiben minden további tennivalóról is találsz információt. 

A pályázatokat a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.   e-mail címre várjuk.

 

A tábor díja 200 EUR. Ez tartalmazza a szállást és a napi 3 étkezést az alkotótábor ideje alatt.

Amennyiben valamely kelet-Európai országból érkezel, a részvételi díj 40.000 HUF.

ÖSZTÖNDÍJ

A tavalyi év után idén is lehetőségetek van arra, hogy szociális alapon további kedvezményeket kapjatok. Az ösztöndíjban részesült jelentkezők 50% kedvezménnyel vehetnek részt a programban. Idén már 10 támogatott helyet tudunk számotokra biztosítani. Ehhez mindössze annyit kell tenned, hogy az egyetemedre beadott szociális kérelmedet az egyetemmel számunkra igazolod.

 

 

További információ a pályázattal és a táborral kapcsolatban: www.hellowood.eu

 

Forrás: Hello Wood

 

Eseménynaptár

Május 2024
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web