2024. július 18., csütörtök

UJ HONLAP BANNER 250 100

Tervezőként, kivitelezőként, beruházóként, hatósági felügyelőként is fontos ismereteket lehet elsajátítani a BME Építőmérnöki Karán. A Magasépítési Tanszék szervezésében folyó Építőipari Igazságügyi szakirányú továbbképzés három féléven át sok példán keresztül mutatja be az építési káresetek elkerülésének, illetve a károk felszámolásának lehetséges műszaki megoldásait.

Egy építkezés vagy egy komolyabb felújítás több tíz millió forintba kerül. Rendkívül bosszantó, ha az új épületben rövid időn belül olyan hibák jelennek meg, amelyek újabb építési munkákra és újabb kiadásra kényszerítik a tulajdonost vagy az épület kezelőjét.

Sajnos az építési hibák tárháza végtelen. Az alapvetően két nagy csoportba való besorolás sem egyszerű. A tervezési és kivitelezési hibák gyakran „összefonódva" erősítik egymást, és természetesen gyengítik az épületet, vagy az építményt. Minden építési területen dolgozó szakembernek érdeke, hogy munkáját hiba nélkül, az előírások, szabályok, szabványok betartásával végezze, és erre ösztönözze kollégáit, illetve a vele kapcsolatban lévő partnereket.

A műszaki ismeretek elsajátításával egy időben gazdasági és jogi tudnivalókkal is bővül a szakemberek ismeretanyaga. A jogi ismeretek elengedhetetlenek, hiszen az építési hibákért viselt felelősség kérdése, a felelős megállapítása sokszor olyan bonyolult vizsgálatokat igényel, hogy csak a bíróság tudja kimondani a végső döntést. Szerencsésebb esetben néhány hónapig tart egy-egy per, de nem ritka az évekig húzódó ádáz küzdelem. A szakirányú továbbképzés résztvevői bármelyik oldalon is állnak majd egy-egy perben, felkészültebbek lesznek, mint az ellenérdekelt felek.

A képzés hallgatói megszerzett ismereteiket a bíró döntéseit segítő szakértőként is kamatoztathatják, amennyiben elegendő munkatapasztalat után (a mindenkori jogszabályoknak megfelelő módon) kérik felvételüket az Igazságügyi Szakértői Kamara szakértői névjegyzékébe.

Az Építőipari Igazságügyi szakirányú továbbképzésrészleteiről további információk itt találhatók.

 

Forrás: epito.bme.hu

 

Eseménynaptár

Július 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web