A közel 13 millió forintos beruházás lehetővé tette, hogy a farádi óvoda energetikai rendszerét korszerűsítsék. A projekt során kicserélték a külső nyílászárókat, szigeteléssel látták el az épület homlokzatát és födémét, illetve modern, energiatakarékos kazánt szereltek be. A beruházást 85 százalékban az Európai Unió Kohéziós Alapja, míg 15 százalékban a Magyar Állam finanszírozta.
Farád Község Önkormányzata az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében benyújtott pályázatával 2013 nyarán támogatást nyert el óvodájának energetikai korszerűsítésére. A beruházás teljes költsége közel 13 millió forint, amelynek 85 százalékát európai uniós forrásból fedezték.
A farádi óvoda hőszigetelése, fűtés- és melegvíz rendszere korszerűtlen volt, ezért vált szükségessé az épület energetikai felújítása. A munkálatok idén áprilisban vették kezdetüket, és a nyár végén befejeződtek. A projekt során kicserélték a külső nyílászárókat, míg a homlokzatra 10 centiméter vastag hőszigetelés került vékony vakolattal. A meglévő fafödémet korszerűsítették, vagyis a gerendák közti részt hőszigeteléssel látták el valamint újra cserélték a felső deszkaborítást. Az energetikai korszerűsítés részeként az elavult kazán helyett egy modern, energiatakarékos készüléket szereltek be, illetve felújították a fűtési rendszer szerelvényeit is. A korszerűsítés során az elektromos bojler helyett indirekt melegvíztárolót építettek be.
Az energetikai korszerűsítésnek köszönhetően jelentősen csökkenni fognak a főleg fűtésből adódó fenntartási költségek, kisebb lesz az energiafelhasználás, hiszen az új kazán esetében a régi típusú, hagyományos készülékhez képest 20-35 százalékos megtakarítással lehet számolni. A kondenzációs gázkazán magas hatásfokkal üzemel és az égéstermékben lévő hőt is hasznosítja, ezért felesleges energia alig távozik a szabadba. Az indirekt melegvíztárolót pedig a kazán által előállított melegvíz fűti fel, így az az energia is hasznosul.
Forrás: TenderPress