2024. október 14., hétfő

UJ HONLAP BANNER 250 100

A Magyar Urbanisztikai Társaság és az ICOMOS Köztér-megújítási Nívódíját idén a szolnoki Tiszai hajósok tere és a komáromi Szabadság tér nyert el. Elismerő oklevélben részesült Nagykőrös városközpontja és Rákosmentes kerületközpontja. A díjakat a százhalombattai Hild János konferencián adták át.

A díjazottak

Városi főtér kategóriában Szolnok - Tiszai hajósok tere

A projekt helyszíne Szolnok egyik legfrekventáltabb, és az új tiszai gyaloghíd miatt még népszerűbbé váló útvonala, ahol a beavatkozás nyomán egy korábban alulhasznosított területből a város egyik fontos találkozóhelye jött létre. A létrejött, rendezvények tartására is alkalmas új tér határozott koncepciót mutat, nagyvonalú formaképzésével az eddigi nehézségekből előnyt kovácsolva úgy ad 21. századi megoldást, hogy egyúttal az intimitásnak is helyet biztosít. A terv anyaghasználata és formavilága, utcabútorzata egyaránt összhangban áll a választott megoldással. összességében pedig markáns új színfoltot adva lényegesen hozzájárul Szolnok élhetőségének, szerethetőségének növeléséhez.

Lakó területi főtér kategóriában - Komárom - Szabadság tér

A Duna szemközti partjain fekvő, a nagypolitika által egykor kegyetlenül kettészakított városnak a történelmi városközpont ja külföldre került, így - bár kevesen tudják - a két világháború közötti városépítés egyik tudatos törekvése volt a Magyarországon maradt, önállóvá vált város új központjának kialakítása, a városháza és az iskola új, neobarokk épületeivel, és a közöttük fekvő, a kor stílusában megformált térrel. Ezt a teret újította meg - a település nagyságrendje, a tér funkciója miatt lakóterületi főtérként nívódíjat nyert beruházás. A választott megoldás nagyvonalú, mégis mértéktartó, figyelembe veszi építészeti környezetét, a városi táj léptékét. A tér minden részlete gondosan megtervezett, az egész és az egyes részek összhangja éppúgy mintaszerű, mint a burkolt és a zöldfe1ületek aránya, a választott anyagok használata. A tér kiváló például szolgál a kisvárosi terek nagyvonalú, mégis otthonos megújítása számára.

Elismerő oklevélben részesült városi főtér kategóriában Nagykőrös - Városközpont köztérrehabilitáció

Az alföldi város központjának tervezési eljárása dokumentáltan mintaszerű volt, különösen a lakossági részvétel biztosítása múlta felül sokszorosan az átlagost, és ennek ez meg is mutatkozik az elkészült téregyüttes minőségén. A több országos főúttal szabdalt térsorozat elrendezésében sikerült megtalálni azt a megoldást, amely a legkevesebb zavart okozza az élhető városközpont működésében, és bár több önállóan is értelmezhető tér sorozatáról van szó, a térrendszer egységes, tudatosan átgondolt, egészet képez. nem véletlen ezért, hogy a téregyüttes gyorsan népszerű lett a helyben lakók, és az idelátogatók körében egyaránt, és kiváló terepét nyújtja a közösségformáló nagyrendezvényeknek is. Kár, hogy egyes részletmegoldásai inkább a divatot követik, mintsem a hely szellemét.

Elismerő oklevélben részesült lakóterületi főtér kategóriában - Budapest XVII. Rákosmente Kerületközpont

A lakótelepek vonzerejének növelése olyan kihívás, amelyre az elmúlt évek panelrehabilitációs programjai között túlságosan kevés szakmai figyelem fordult. Ezért különösen érdekes az egy nagy lakótelep-együttesből, és több, különböző családiházas városnegyedből összeálló budapesti külső kerület lakótelepes központjának megújítására vonatkozó kísérlet. Az eredmény ismeretében elmondható, hogy ha igazi, városias kerületközpont nem is jött létre, a korábbi buszvégállomás helyén a környék lakosságát igen jól szolgáló park, és a lakótelep nagy részét magasabbra pozícionáló sétány, szabadtér-együttes jött létre. A több évtized egymáshoz kevéssé illeszkedő építészeti törekvéseit tükröző meglehetősen heterogén környezetben az új park rendet, harmonikus közteret alkotó törekvése integráló hatást gyakorolva érdemi minőségjavulást eredményezett, ami a nehéz adottságok mellett a városi sűrűség hiánya, és egyes kevésbé szerencsés részletei dacára is jó például szolgálhat más, lakótelepi központú városok, városrészek számára.

Forrás: MUT

Eseménynaptár

Október 2024
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web