2024. május 18., szombat

UJ HONLAP BANNER 250 100

Latogatok-webKánikulában zajlott le a bajai Petőfi-szigeten megrendezésre került 12. AXIÁL GÉPKEZELŐI OLIMPIA. A megmérettetésen az ország legjobbjai, 128 Manitou és 32 Gehl gépkezelő mérte össze tudását változatos ügyességi feladatok végrehajtása során.

2002-ben hagyományteremtő céllal rendezte meg először az AXIÁL Kft. az első Manitou Kezelői Olimpiát mindazok számára, akik rakodógépekkel dolgoznak nap, mint nap. Az azóta eltelt 13 évben több változáson esett át a rendezvény, a neve megváltozott AXIÁL GÉPKEZELŐI OLIMPIÁRA, a Manitou gépek mellett megjelentek a Gehl rakodók is, a programok egyre extrémebbek lettek, és még sorolhatnánk, de a cél mit sem változott. Az AXIÁL továbbra is kötetlen hangulatú, barátságos és játékos versenyek keretén belül készül a Manitou és Gehl gépeket vásárló partnerei szórakoztatására, akik így bemutathatják, mit tudnak kihozni ezekből a masinákból, mindeközben versenyzők, kísérőik és a környék kíváncsi érdeklődői egyaránt kikapcsolódhatnak.

Az AXIÁL Kft. bár már 12. alkalommal hívta életre a 2015. június 6-án, szombaton megrendezett AXIÁL GÉPKEZELŐI OLIMPIÁT, de a rendezvény semmiképp sem megy tucat számba.

Radnoti-Miklos-Harsanyi-Zsolt-webAz esemény megnyitóján Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője ünnepélyes keretek között 4 000 000 Ft-os támogatást nyújtott át a bajai Bereczki Máté Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Sportiskola részére, melyet Radnóti Miklós, az iskola igazgatóhelyettese vett át. Az adományozással a hazai mezőgazdasági szakemberképzés és utánpótlás neveléshez kíván hozzájárulni a cég, melynek érdekében indította az „AXIÁL a Jövő Szakembereiért" programot is.

A folytatás kevésbé formális volt, a perzselő napsütés ellenére óriási tömeg nézte végig a közönségprogramokat, mint például Herczeg „Mókus" Balázs motoros bemutatóit vagy Hujber Péter FMX műsorát, de kígyózott a sor a Manitou hinta és a segway pályák előtt is, valamint az AXIÁL Egészségsátornál is ki kellett várni a pillanatot, hogy a látogató lecsaphasson egy-egy finomságra.

EREDMÉNYEK

MANITOU FUTAM

A-Manitou-futam-nyertesei-webA Manitou futam 128 versenyzője közül végül a 97-es rajtszámú Fülöp Marcell győzedelmeskedett. Marcell hibátlanul vette az akadályokat, sőt 2 plusz pontot is szerzett és végül 5 perc 23 másodperc 91 századmásodperces idővel nyerte meg a döntő Manitou futamot.

 

I. Fülöp Marcell

Nyereménye: 1 db 150.000 Ft értékű AXIÁL vásárlási utalvány az AXIÁL Kft. felajánlásában, 1 db 60.000 Ft értékű AGIP üzemanyag kártya az ENI Hungária felajánlásában

II. Fölker Tamás

Nyereménye: 1 db 100.000 Ft értékű AXIÁL vásárlási utalvány az AXIÁL Kft. felajánlásában, 1 db 50.000 Ft értékű Michelin utalvány és Michelin kabát a Michelin Hungária felajánlásában, 1 db ENI mellény és táska az ENI Hungária felajánlásában

III. Kender Gábor

Nyereménye: 1 db 50.000 Ft értékű AXIÁL vásárlási utalvány az AXIÁL Kft. felajánlásában, 1 db ENI mellény és táska az ENI Hungária felajánlásában

 

GEHL FUTAM

A-Gehl-futam-nyertesei-webA Gehl futam 32 versenyzője közül a döntőben a 140-es rajtszámú, a feladatot végül 2 perc 41 másodperc és 31 századmásodperc alatt teljesítő Gulyás Tibor nyerte.

I. Gulyás Tibor

Nyereménye: 1 db 150.000 Ft értékű AXIÁL vásárlási utalvány az AXIÁL Kft. felajánlásában, 1 db 60.000 Ft értékű AGIP üzemanyag kártya az ENI Hungária felajánlásában

II. Balog István

Nyereménye: 1 db 100.000 Ft értékű AXIÁL vásárlási utalvány az AXIÁL Kft. felajánlásában, 1 db 50.000 Ft értékű Michelin utalvány és Michelin kabát a Michelin Hungária felajánlásában, 1 db ENI mellény és táska az ENI Hungária felajánlásában

III. Szalai Csaba

Nyereménye: 1 db 50.000 Ft értékű AXIÁL vásárlási utalvány az AXIÁL Kft. felajánlásában, 1 db ENI mellény és táska az ENI Hungária felajánlásában

 

TOTALCAR FUTAM

Pinter-Zsolt-Toth-Ildiko-Harsanyi-Zsolt-webA meglepetés vagy más néven a Totalcar futam első helyezettje az AXIÁL Kft. újdonsült bloggerre Tóth Ildikó lett.

I. Tóth Ildikó, www.axial.hu bloggere
II. Karlovitz Kristóf, az AXIÁL Híradó és a Totalcar újságírója
III. Vályi István, a Totalcar újságírója
IV. Winkler Róbert, a Totalcar vezető szerkesztője, műsorvezetője

Nyereményük: egy-egy Manitou makett

A legeredményesebb női Manitou gépkezelő Beke Zsófia, a legeredményesebb női Gehl gépkezelő pedig Tóth Erika lett.

 

A versenyzők idén sem maradtak el, a korábbi évekhez hasonló létszámmal jelentek meg és 2015-ben is izzadtan, fáradtan, tele jó érzéssel és élményekkel távoztak a bajai Petőfi-szigetről.

 

Egyéb versenyeredmények: http://www.axial.hu/hirek/axial/a-12-axial-gepkezeloi-olimpia-eredmenyei/hu 

 

Az AXIÁL Kft. szeretettel vár mindenkit a 2017-es, 13. AXIÁL GÉPKEZELŐI OLIMPIÁN!

 

Eseménynaptár

Május 2024
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web