Az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ) idén is meghirdeti a "2015 év tetője" - Év Tetője pályázatot. A pályázatokat több kategóriában is várja az ÉMSZ, több területen is megújítva a kiírás részlete it: magastetők, fémlemez fedések, lapostetők, épületburok, ácsszerkezetek.
A pályázat célja építészeti (funkcionális és esztétikai), műszaki és technológiai, valamint gazdaságossági szempontok összehangolásával tervezett és kivitelezett igényes tetők népszerűsítése. A népszerűsítésen túlmenően a nívódíj célja, hogy az építészeti-, szerkezeti-, gazdaságossági szempontból megfelelően tervezett és megépített tetők tervezői, kivitelezői nyilvános elismerésben részesüljenek közös munkájukért.
A pályázatok beadási határideje: 2016. január 25.
A pályázatok elbírálásában nemzetközi zsűri segíti az ÉMSZ munkáját partnerszövetségeink, a német és svájci tetőfedő szövetség egy-egy már ismert képviselője vesz részt a munkában. A zsűri neves szakemberekből és oktatókból áll, munkájukat szakértők segítik.
Az eredményhirdetésre ünnepélyes keretek között a CONSTRUMA idején kerül sor április 8-án.
A részletes kiírás és az adatlap letölthető az ÉMSZ honlapjáról.
Forrás: ÉMSZ