A VELUX Cégcsoport 2016-ban is meghirdeti a Nemzetközi VELUX-díjat, hogy a világ minden táján a természetes fény építészeti alkalmazására ösztönözze az építészhallgatókat. A jelentkezőknek 2016. április 1-jéig kell regisztrálniuk ahhoz, hogy részt vehessenek a megmérettetésben.
Az építészhallgatók számára meghirdetett 2016-os Nemzetközi VELUX-díj célja, hogy kihívást intézzen a fiatal építészjelöltek felé, és egyben arra bátorítsa őket, hogy új távlatokat fedezzenek fel a természetes fény építészeti alkalmazásában.
„Azt szeretnénk, hogy a természetes fény megkapja az őt illető figyelmet és jelentősebb szerepet töltsön be az épülettervezésben – mondja Per Arnold Anderson, a Nemzetközi VELUX-díj felelőse. – Bár a belső terekben évszázadokon át a természetes fény volt az elsődleges fényforrás, amely mindig is érdekelte és lenyűgözte az építészeket, a fény használatának tudományát nehéz meghatározni, megérteni és elsajátítani."
A jövő fényforrásai
A Nemzetközi VELUX-díj átfogó témája „A jövő fényforrásai". A díj ösztönözni kívánja az építészhallgatókat, hogy a napfény és a természetes fény mint fő energia- és fényforrás alkalmazásán ötleteljenek, és elgondolkodjanak azon, miként biztosítható a belső terekben dolgozó emberek egészsége és jólléte. A legnagyobb kihívást a már meglévő épületek átalakítása jelenti olyan esetekben, amikor kifejezetten a természetes fény tudatos alkalmazása a változtatás fő mozgatórugója.
A pályázatok tartalma
A pályázatoknak alapvetően a természetes fény építészeti alkalmazását kell bemutatniuk, és a következő két téma egyikére kell összpontosítaniuk:
1) természetes fény az épületekben – olyan projektek, amelyek a belső terek természetes fénnyel történő megvilágításának gyakorlatban is megvalósítható elveit mutatják be –, vagy
2) a természetes fény vizsgálata – ezen belül pedig olyan projektek, amelyek a fény fizikai jellemzőit, új anyagok felhasználását, vagy a természetes fényt mint az egészség és a jóllét zálogát vizsgálják.
Regionális és globális díjak
A díjra bármilyen ötlettel, a világ bármely pontjáról lehet jelentkezni. Az értékelés két fázisban történik. Első lépésben a regionális díjakat ítéljük oda a pályázatok származási helye alapján, a következő régiók szerint: 1) Nyugat-Európa, 2) Kelet-Európa és a Közel Kelet, 3) Észak- és Dél-Amerika, 4) Ázsia és Óceánia, valamint 5) Afrika. A fődíjak nyerteseit később, a zárógálán hirdetjük ki.
Valamennyi díjat két kategóriában ítélünk oda: „Természetes fény az épületekben" és „A természetes fény vizsgálata". A zsűri emellett különdíjjal jutalmazhatja a VELUX termékekkel dolgozó projektek legjobbjait, bár a hallgatóknak nem kötelező VELUX termékeket alkalmazniuk.
Szakmai zsűri választja ki a legjobbakat
A leadott pályázatokat nemzetközileg elismert építészekből és szakemberekből álló zsűri fogja értékelni. Az ítészek kiválasztására az Építészek Nemzetközi Szövetségével (UIA) együttműködésben került sor.
A jövő 4000 fényforrása – és ez a szám egyre nő!
A kétévente megrendezett Nemzetközi VELUX-díjjal a VELUX Cégcsoport szándéka többek között az, hogy kapcsolatokat építsen és ápoljon az építőiparban tevékenykedő szakemberekkel – főként építészekkel –, az őket tömörítő szervezetekkel és az építészeti felsőoktatási intézményekkel világszerte.
2014-ben a díjra 797 pályamű érkezett. A zsűri értékelését követően 12 projekt kapott elismerést és osztozott az összesen 30 000 eurót kitevő díjazáson. A fődíjat a pekingi Csinghua Egyetem diákjai, Du Dikang, Li Le, Csou Yujing és Ma Yao által készített, „Light, Revitalization" című projekt nyerte el: „A jövő fényforrásainak témája számunkra a mindennapi élet valódi értékeinek újragondolását jelentette" – fejtette ki Du Dikang egy, a pályaműről készített interjúban.
A korábbi években norvég, dán, egyesült államokbeli, dél-koreai, svájci és kínai projektek vitték el az első díjat.
A Nemzetközi VELUX-díjat 2004-ben hirdették meg először az építészhallgatók körében. Azóta ez a díj saját kategóriájában a világ egyik legnagyobb versenyévé nőtte ki magát, amelynek résztvevői formálják majd az építészet jövőjét. Az eddigi pályázatokon összesen több mint 80 ország mintegy 5000 diákja vett részt a versenyben csaknem 4000 projekttel, amelyek mindegyike „A jövő fényforrásai" témáját boncolta.
A 2016-os Nemzetközi VELUX-díjra már 2015 novembere óta lehet regisztrálni. A hallgatóknak 2016. április 1-jéig kell jelentkezniük ahhoz, hogy részt vehessenek a versenyben.
A pályázati tájékoztató, valamint a regisztrációval kapcsolatos további információ az iva.velux.com oldalon található meg.
Kövessen bennünket a Facebookon: facebook.com/internationalveluxaward
Forrás: VELUX Magyarország Kft.