2024. október 15., kedd

UJ HONLAP BANNER 250 100

jan-hubner-hb-reavisA HB Reavis nemzetközi ingatlanfejlesztő csoport ma felsővezetői változást jelentett be: Radnóty Zoltán, a HB Reavis Magyarország ügyvezetője több mint 10 év után úgy döntött, hogy lemond pozíciójáról. Radnóty Zoltán utódja Jan Hübner, egy komoly tapasztalatokkal rendelkező ingatlanfejlesztő szakember, aki jelenleg a HB Reavis Poland igazgatósági tagja és a kivitelezési üzletág vezetője.

A HB Reavis 2007-ben kezdte meg működését Magyarországon, és azóta Budapest egyik vezető irodafejlesztőjévé nőtte ki magát. Radnóty Zoltán vezetése alatt a vállalat a gazdasági válság közepén sikeresen átadta első irodaépületét, a Váci Corner Offices-t, amely 2015-ben a bérlők szavazatai alapján Az Év Irodaháza lett. A HB Reavis nemrég kezdte meg mérföldkőnek számító új projektje, a több ütemben megvalósuló Agora Budapest építési munkálatait, amely 2023-ra 136 000 négyzetméter bérbe adható irodát és kiskereskedelmi területet kínál majd. Ikonikus designjával, széles szolgáltatáskínálatával, emberközpontú irodáival és tágas közösségi tereivel a projekt jelentősen átformálja majd a Váci út és a Róbert Károly körút forgalmas csomópontját.

Nagy öröm volt számomra, hogy a kezdetektől fogva vezethettem a HB Reavis magyarországi csapatát. Különösen büszke vagyok a helyi csapat profizmusára, a cég kedvező hazai megítélésére és folyamatban lévő, inspiráló Agora Budapest irodafejlesztésünkre, amely nemzetközi szinten is mérföldkő a cégünk életében" – fogalmazott Radnóty Zoltán.

Pavel Trenka, a HB Reavis Csoport vezérigazgatója elmondta: „Szeretném megköszönni Zoltánnak, hogy hozzájárult magyarországi üzleti tevékenységünk megalapozásához, megszervezéséhez, majd a cég kulcsszereplővé válásához a budapesti irodapiacon. A politikai és piaci kihívások közepette is megállta a helyét, így a HB Reavis stabil fejlődési mutatókkal, nagyléptékű fejlesztésekkel és egy professzionális szakembergárdával folytathatja tevékenységét".

Radnóty Zoltán az elkövetkezendő hetekben tovább segíti a cég működését és pozíciójának zökkenőmentes átadását, amelyet hamarosan Jan Hübner vesz át. Hübner jelenleg a HB Reavis Poland igazgatósági tagjaként a lengyel kivitelezési üzletág vezetője, és egy több mint 50 szakemberből álló csapatért felel. 2012 és 2017 között körülbelül 500 millió euró összértékű projektért felelt, köztük a Varsó legelismertebb irodafejlesztései közé tartozó Gdański Business Centerért és a Varso Place-ért. Hübner munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a HB Reavis mindössze pár év alatt Varsó egyik vezető irodafejlesztőjévé vált. Ezt olyan elismerések fémjelzik, mint az AON Hewitt által 2016-ban odaítélt „Lengyelország Legjobb Munkáltatója" cím, illetve a CEE Quality Awards gálán 2017-ben elnyert „Közép-Kelet Európa Legjobb Fejlesztője" díj.

Mielőtt 2012-ben Lengyelországba költözött, Hübner 2 évig Csehországban dolgozott projektvezetőként, ahol a vállalat első prágai fejlesztése, a River Garden kivitelezési terveit és munkálatait felügyelte. Emellett ő irányította a fenntarthatósági irányelvek és a zöld építési szabványok (BREEAM minősítés) bevezetését a cégen belül.

A hamarosan hivatalba lépő új ügyvezető irányításával a HB Reavis többek közt az Agora Budapest építésével folytatja sikeres munkáját, amely több mint 12 000 dolgozónak kínál majd emberközpontú munkahelyet.

 

 

Forrás: Person Communications

 

 

Eseménynaptár

Október 2024
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web