A XI. kerület, azaz Újbuda a főváros egyik legnépszerűbb kerülete. Kitűnő adottságai miatt – közel van a belváros, igazi tömegközlekedési csomópont – nem véletlenül kedvelik a lakásvásárlók, az ingatlan fejlesztők. Sőt, a levegőminőség szempontjából is a tisztább levegőjű kerületek közé tartozik. A több mint 120 éves Kelenvölgy a kerület szerves része, ma is őrzi szőlővidék jellegét. A kisvárosias hangulat ellenére az intenzívebb beépítés a jellemző, a házak kisebb kerttel rendelkeznek. Bukovinszki Enikő végzős egyetemista a kelenvölgyi Gyoma utcába tervezett egy „helytakarékos", de ugyanakkor több generáció együttélésére is alkalmas szigetet a környezettudatos építészet jegyében. A hagyományos és innovatív technológiákat is ötvöző terv a Stílus és Otthon „Jövő Otthonai" pályázatán mutatkozott be.
„Az egyetemen, egy belső levelezőlistán olvastam a pályázati kiírásról, izgalmasnak találtam, így úgy döntöttem, megpróbálom. Több kerület adottságait is felmértük, de Kelenvölgyben találtunk rá a megfelelő telekre. Ennek nagyon örülök, mert én is Újbudán lakom, és nagyon szeretem ezt a környéket. Az volt a terv alap-koncepciója, hogy egy követendő példát mutassunk a helytakarékos és környezettudatos építészet szempontjából.Az emberek zöld környezetben élhetnek, de közel maradnak a város vérkeringéséhez. Egy ilyen átgondolt, helytakarékos megoldás ugyanakkor építő jelleggel hat a társadalomra a közös területek, parkok használata tekintetében." – mesélte Enikő a munka kezdetét. A fiatal tervező az építészként dolgozó barátjával, Kovács Mátéval közösen alkotott, a látványtervektől a termék-választásig együtt beszéltek meg minden részletet.
Bővülő családi modell – helytakarékosan, kényelmesen
A választott telek északnyugat-délkeleti tájolású, ez alapján készült a végleges alaprajz. A tervezők kiemelt figyelmet fordítottak a ház és a kert kapcsolatára. Az épület délnyugati oldalánál egy fedetlen teraszt helyeztek el. Mivel a környéken nem volt meghatározó építészeti forma, így a ház két egyszerű tömegből tevődött össze, melyeknek formáját és méreteit a bennük elhelyezett funkciók adták. Az egyszerű nyeregtetős tömegben helyezkednek el a privát és kiszolgáló funkciók, mint például: hálószobák, fürdőszobák, tárolók. A modern lapostetős tömeg a közösségi tereket foglalja magában. A két tömeg összemetsződésével izgalmas terek és térkapcsolatok jöttek létre. A nappaliban lévő tolóajtók kinyitásával egy átmeneti tér jött létre. A belső visszaadja ugyanazt az egyszerű és elegáns formát, amit a ház tömege mutat.
„A kis létszámú, de bővülő családmodellt választottuk. A tervezett épületben a földszinten egy, az emeleten három hálószoba kapott helyet, lehetővé téve akár három generáció együttélését. Hogy mire gondolok? A nagyszülők például a földszinten, a szülők és a gyerekek az emeleten, vagy egy három gyermekes család esetén akár a szülők lakhatnak a földszinten, az emeletet pedig a gyerekek sajátíthatják ki. Végig arra törekedtünk, hogy az épületben ne legyenek felesleges, kihasználatlan terek, így igyekeztünk a leg-helytakarékosabban elrendezni a szobákat és funkciókat anélkül, hogy ez a korszerű minőség és a kényelem rovására ment volna." –összegezte Enikő a ház felépítését.
Innovatív technológiák a fedélzeten!
Tekintettel ez erősödő éghajlatváltozásra, Enikő és Máté a jövőbe mutató épületszerkezeti rendszereket alkalmazott. A tetőszerkezet vasbetonból készült, így elkerülhető a nyári túlmelegedés. A termikus burok zárt az épület körül, ezen belül pedig megfelelő hőtároló tömeget biztosítottak, így nyáron a hűtésigény minimális. A padlószerkezetben 10 cm vastag a hőszigetelés. Ez fontos szempont volt a garázskapu és a bejárati ajtó választásánál is. A Hörmann kínálatában találták meg a megfelelő termékeket: hőszigetelt szekcionált garázskapu illetve elegáns megjelenésű, és betörésvédelmet garantáló acél bejárati ajtó.
A ház működésének kulcsfontosságú eleme az okos automatizáló rendszer, amelyik több épületszerkezeti elem működését is biztosítja, és segítségével akár 30%-os energia megtakarítás érhető el. Az épület fűtését és hűtését egy hőszivattyú oldja meg, a napelemek pedig rásegítenek a ház elektromos hálózatának folyamatos működésére.
Kapcsolódó cikk(ek): Okos város, okos ház: a BUSZESZ újragondolva Többgenerációs családi ház: egy fiatal tervező szemével |
Enikő hamarosan végez az egyetemen, a diploma-terv témájáról még nem döntött. Talán egy idősek számára épülő közösségi ház lesz. Ami biztos, tapasztalatszerzés céljából egy időre Németországba költözik, ahol barátja már várja.
További információk a Hörmann termékekről, aktuális akciók: www.hormann.hu
Forrás: Stern Communications