2024. május 8., szerda

UJ HONLAP BANNER 250 100

San Michele kápolna, LonatéA lombard kisvárosban, Lonatéban már régóta nem használják eredeti funkciójában a San Michele kápolnát. Sokáig üresen állt, majd a városi könyvtárnak adott helyet. A történelmi városközpontban álló oratórium a közüzemi vezetékek elhelyezése miatt az idők során egyre több konténerépülettel is kiegészült.

2006-ban a városatyák azonban úgy döntöttek, véget vetnek ezeknek az állapotoknak, és a teljes felújítással a milánói DAP Építészirodát bízták meg. „Azonnal világossá vált számunkra, hogy a felújítás során mélyreható változtatásokat kellene végrehajtanunk a történelmi épületen. Azt javasoltuk a városnak, a mellékhelyiségek, a közüzemi vezetékek és az egyéb kiegészítő helyiségek elhelyezésére emeljünk inkább egy második épületet a kápolna mellé. Az illetékeseknek tetszett az ötlet, sőt még a belső terek kialakításával is megbíztak bennünket, ami jó döntés volt, hiszen így a belső tereket is az épületegyüttes jellegének megfelelően tudtuk kialakítani."

Az új épület megépítéséhez Elena Sacco és Paolo Danelli néhány rendkívüli ötlettel állt elő: „A felújítást a kápolna eredeti jellegének megőrzése mellett kellett elvégeznünk" – magyarázza Elena Sacco. „Alapötletünk az volt, hogy a két épület egymáshoz illesztésével arányos összhangot teremtsünk, ezért az új ház szélessége pontosan a fele a meglévő épületének, a ferde tetőtoldás pedig, amihez az első emeletről faburkolatú összeköttetés vezet, a kápolna első és második emelete közötti párkánynál kezdődik." Az új épületnek egységes felületet kellett adni, „ezért úgy határoztunk, hogy a teljes épületet perforált lemezzel burkoljuk" – mondja az építésznő – „mégpedig az Rg 10-25,98-as, 3 mm vastagságú, körlyukasztású perforált lemezzel."

Ehhez azonban le kellett küzdeni néhány felmerülő akadályt. „A levegő hőmérsékletének ingadozására a perforált lemez vetemedéssel reagálhat, ezért különböző hőmérsékletekre kiszámoltuk a lemez természetes hőtágulását, így döntöttünk a 3 mm vastagságú lemez alkalmazása mellett. Következő lépésként a lehető legkisebb távolságban fém tartószerkezetet erősítettünk a külső falra, amelyre a perforált lemezeket szinte láthatatlan összeillesztésekkel tudtuk felhelyezni. Hogy az illesztések nem látszanak, abban maga a lyukasztás segített."

A MEVACO-perforált lemezből készült burkolat, mint valami második bőr, úgy takarja az épületet, még az ajtókat és ablakokat is. Az építészeknek erre a megoldásra is remek ötletük támadt: „Ezeken a helyeken a perforált lemezt egy megelőzően elkészített formaterv alapján alakítottuk ki" – magyarázza Elena Sacco. „Dynamic Waterjet technológiával megnagyobbítottuk a lyukakat. Az általunk kreált szerkezet mintha a felhőkre emlékeztetne. Összesen 20 lemezen végeztünk ilyen jellegű átalakítást." A MEVACO-perforált lemezek alkalmazását azonban nem csak formatervezés indokolta. „Mi mindig nagy hangsúlyt fektetünk a hatékony energiafelhasználásra" – magyarázza Elena Sacco. „Esetünkben az épület cementvakolatát fagyapottal, ill. a MEVACO-perforált lemezből készült, légáteresztő homlokzattal szigeteltük. A nedvesedés ellen a padlózatba szellőztető rendszert és termodinamikus fűtést építettünk klímával. Így a ház tökéletesen szigetelt."

Nem csoda, hogy Lonate lakói lelkesedéssel fogadták a teljes körűen felújított könyvtárt. Újdonság számukra azonban, hogy az építészeti turizmus keretében azóta a világ minden tájáról érkeznek látogatók, hogy megcsodálják az ikerépületet. A Philip Rotthier Európai Építészeti Díj zsűrije is értékelendőnek találta a munkát, így 2011- ben Elena Sacco és Paolo Danelli elnyerte a kitüntető díjat.

Forrás: MEVACO

Eseménynaptár

Május 2024
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web