A nemzetközi szinten is egyedülálló beruházás a befejezéséhez közeledik, így dönteni kellett az épületben lévő lakások bérbeadásának feltételeiről. A XIII. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a február 13-i ülésén rendeletet alkotott az önkormányzat tulajdonában álló passzívház bérbeadásának feltételeiről.
Elfogadta a passzívház pályázati kiírásnál alkalmazandó főbb irányelveket, egyben felhatalmazta a Tulajdonosi, Kerületfejlesztési és Lakásgazdálkodási Bizottságot, hogy a passzívházra vonatkozó pályázati kiírás részletes szabályait alkossa meg és a pályázatot 2014. február 28-ig írja ki.
Ahogy a Roto tavaly megjósolta, 2013 kemény év volt az érintett piacokon és „nem sok jó" várható 2014-ben sem. Ilyen körülmények között a Roto folytatni fogja jelenlegi stratégiáját a következő évben is – „szembeszegülni a piaci trendekkel, erősségeinket erősíteni és a cég gazdasági stabilitását megszilárdítani, azért, hogy a fogyasztók számára az első választás maradjunk". A Roto célja alapvetően a „sikerpályán maradás", magyarázta az igazgatóság a 8. Roto Nemzetközi Szaksajtó Napon Brüsszelben.
„Az általános gazdasági trendek és az iparági kilátások értékelése során megtettük magunknak azt a szívességet, hogy nem vásároltunk hivatalos kutatásokat, amelyek megpróbálták elemezni a piacot, és tealevelekből sem próbáltunk olvasni, mint ahogy kutatóintézeteink teszik a látszat szerint." – nyilatkozta Dr. Eckhard Keill, a Roto Frank AG vezérigazgatója. A jelenlegi helyzet indokolja óvatosságát: a nemzetközi nyílászáró piacok súlyos helyzetbe kerültek 2013-ban. Ennek ellenére a Roto csoport képes volt helytállni és megszilárdítani pozícióját magas szinten, így elérve néhány „ambiciózus célt". A 2014-es előrejelzések ugyanabba az irányba mutatnak.
Az Európai Bizottság pályázati felhívásokat tett közzé az energiahatékony épületek témába tartozó innovációs projektek támogatására a Horizon 2020 kutatási és innovációs keretprogram „Ipari vezető szerep" pillérének keretében.
A Horizont 2020 keretprogram a kontinens globális versenyképességének növelését célzó Európa 2020 stratégia „Innovatív Unió" elnevezésű kiemelt kezdeményezésének egyik alappillére. Az Unió egységes kutatási keretprogramja a 2014-2020-as időszakra. Egy olyan hét éves pénzügyi keret, amely három kezdeményezést (FP7, CIP, EIT) foglal magában, és amelynek megvalósítására összesen 87 milliárd euró áll majd rendelkezésre.
A pályázati felhívás célja a Megújuló Energia program keretében, a geotermikus alapú hőhasznosítás növelése által hozzájárulni a megújuló energiaforrások részarányának növekedéséhez és a kibocsátás csökkentéséhez továbbá a szemléletformáláshoz. A felhívás közvetlen célcsoportja a jelenleg fosszilis alapon üzemelő távhővel ellátott települések.
A program kiemelt célja geotermikus energiát hasznosító fejlesztések megvalósítása, valamint egy kis összegű támogatási alap segítségével a tudatosság és oktatás erősítése a megújuló energiaforrások alkalmazása területén. A fosszilis alapú hőtermelés kiváltása által a program hozzájárul az üvegházhatású gázok mennyiségének, és ezáltal azok környezetre/klímaváltozásra gyakorolt negatív hatásának csökkentéséhez.
A példaértékű önkormányzati beruházás száz új lakással gazdagítja a kerületet. A Jász-Fáy-Zsinór és Reitter Ferenc utcák által határolt területen épülő passzív társasház lakásai három tömbben helyezkednek el, 40, 50 és 60 négyzetméteres alapterülettel. A zöld udvar alatt lesz a mélygarázs.
Ez egy környezetvédelmi szempontból is kiemelkedő projekt. Az épülő ház alapkövét 2013. június 27-én helyezték el és január 28-án a szerkezet kész épületre felkerült a bokréta. Az ünnepségen dr. Tóth József országgyűlési képviselő, a kerület polgármestere, Tolnay Tibor, a generálkivitelező Magyar Építő Zrt. elnök-vezérigazgatója és a tervező Nagy Csaba építész méltatta a beruházást.
További cikkeink...
- Az együttműködés a jövő energiahatékony városainak a kulcsa
- Energiahatékonyság: hatalmas rezsicsökkentést hozhat az épület-felújítás
- Az Intersolar Europe 2014 új fókuszterülete a megújuló fűtés
- Lazíthat energetikai célkitűzésein az EU
- Intelligens gyártási rendszerek a nagyobb energiahatékonyságért – nemzetközi felmérés eredményei
- Intelligens városok születése – hogyan teremthet a technológia élhetőbb környezetet
- Több mint 50.000 forint rezsimegtakarítás kerül a karácsonyfa alá a szigetelésnek köszönhetően
- Megújul a Go Green in the City
- Nemzetközi díjat nyert a Green House
- Üzenet a Klímacsúcsnak: energiahatékonyabb épületekkel érdemlegesen csökkenthető az üvegházhatású gázkibocsátás mértéke