Olaszország „Táplálni a világot, energiát adni az életnek" mottóval rendezi meg a következő soron levő világkiállítást 2015. május 1. és október 31. között. A Miniszterelnökség Szőcs Géza, a 2015. évi Milánói Világkiállításért felelős kormánybiztossal együttműködésben pályázatot írt ki a magyar pavilon látványötleteinek elkészítésére.
A pályázat során a kiírók olyan ötletek, koncepciók benyújtását várják, amelyek kötődnek a világkiállítás és az országunk által választott specifikus témákhoz, tükrözve tradíciónkat és kultúránkat, illetve amelyek alapul szolgálhatnak a pavilon végleges terveinek elkészítéséhez.
255 pályázó, 48 nyertes és nettó 28 millió forintnyi építőanyag. Ez a mérlege a 2010-ben újjáélesztett Várépítő pályázat első két évének. A harmadik alkalommal nettó 13 milliónyi értékben pályázható termékek köre világítástechnikai eszközökkel, beltéri festékekkel és nyílászárókkal, valamint szolgáltatásokkal bővült. Az idei pályázatra 2014. február 28-ig lehet nevezni.
Ha a felajánlott termékek értéke nem is, de azon cégek száma ismét nőtt, akik úgy
gondolták, fontos számukra, amit a Várépítő pályázat képvisel és ennek támogatásukkal
is nyomatékot tudtak adni.
Az elmúlt években az állagmegóvást szolgáló felújítások mellett az energetikai korszerűsítést célzó beruházások voltak a legnépszerűbbek. Mindkét célra idén is színes a felajánlott építőanyagok palettája.
A 2005 óta működő Út a tudományhoz alprogram célja a természettudományos érdeklődésű tanulók tehetséggondozása: a középfokú iskolai oktatásban részt vevő tanulók természettudományi és műszaki ismereteinek, a műszaki kompetenciák gyakorlatorientált fejlesztésének támogatása kutatócsoportban, illetve tervező/innovációs csoportban végzett egyéni, de elsősorban a csoportos tevékenység segítségével, mentori támogatással.
A pályázat benyújtásának feltétele, hogy a köznevelési intézmény a kutatási program megvalósításában együttműködjön kutatással foglalkozó szervezetekkel, így különösen kutatóintézetekkel, felsőoktatási intézményekkel, kutatást végző országos szakmai intézetekkel, és az együttműködés feltételeit rögzítő megállapodás egy eredeti példányát pályázatához csatolja.
Az Út a tudományhoz alprogramban a Magyarország területén működő köznevelési intézmények (gimnázium, szakközépiskola, szakiskola, diákotthon és kollégium) pályázhatnak. Az alprogramban a természettudományok, a műszaki tudományok és a matematika területe iránt kiemelt érdeklődést mutató, legalább 10. évfolyamos középiskolai, szakiskolai tanulók és tanáraik vehetnek részt.
Az időjárás még mindig kedvez annak, hogy lefotózzuk az idén készült legszebb munkákat, persze az építés közben alkalmazott megoldások remélhetőleg már a fotóarchívumban várják a beadást!
A Creaton Tetőszépségversenyén a pályázat nevével ellenétben ugyanis nem csupán a tetők szépsége alapján rangsorol a zsűri, hanem az esztétikai megjelenésnél messze magasabbra értékeli a műszakilag korrekt, alapos kivitelezői munkát, a szépen kidolgozott részleteket.
A Baumit Kft. 2013. október 17-én, a „Színek az építészetben" szakmai konferencián jelentette be az Év Homlokzata Pályázat 2014 kiírását. A tervezők és kivitelezők 2014. március 30-ig adhatják le pályázataikat, amelyeket az előző évekhez hasonlóan, független szakmai zsűri bírálja el. A pályázat öt kategóriájának nyerteseit gálaesten ünnepli majd az Építészek Világnapján a Baumit Kft, ezzel is kedvet ébresztve a tervezők és kivitelezők színesebb munkáihoz.
Az Év Homlokzata Pályázat az elmúlt tíz évben a magyar építészet egyik rangos intézményévé vált. Célja az újonnan épült és felújított homlokzati megoldások értékelése és díjazása építészeti, esztétikai, műszaki és gazdaságossági szempontok alapján. A Baumit a pályázók legjobb munkáin keresztül szeretné megmutatni a szakma és a magyar közízlés számára, hogy az új irányzatok, tradíciók, a nemzetközi divatirányzatok elemei és a magyar tervezők által megálmodott új motívumok hogyan jelenhetnek meg a homlokzatokon.
Építészpályázat 500 000 forint összedíjazással, meghosszabbított beadási határidő: 2013. november 15.!!! A második fordulóban 2012. január 1-je és 2013. november 8. között használatba vételi engedélyt kapott, Creaton termékkel megvalósított, középületeikkel pályázhatnak az építészek, akár a különdíjért a különleges megoldások kategóriájában.
Legalább 3 díj és legalább 500 000 forint várja a legszebb és legjobb, kerámia tetőcseréppel fedett középületek tervezőit. A megvalósult épületekkel induló szakemberek gyorsan, online felölthetik pályaműveiket, és az eredményre sem kell sokat várni.
Az eredmény 2014. január 17-án, a Creaton immár hagyományos Tetőszépségversenyének díjátadó ünnepségével együtt megrendezésre kerülő eredményhirdetésen derül ki.
A Kingspan pályázatot hirdet „Jövő építésze - 2013" címmel magyarországi, szakirányú felsőoktatásban résztvevő hallgatók részére egy olyan eredeti tervkoncepcióra, amely egy tetszőleges funkciójú, de legalább 1000 m2 hasznos alapterületű épület megvalósítását célozza Kingspan szendvicspanelek felhasználásával.
A nevezéshez aktív hallgatói jogviszony szükséges. Csapattal való nevezés is elfogadott. Csapattal való nevezés esetén ki kell választani egy vezetőt. A csapatvezető feladata a pályázat feltöltése és az esetleges nyeremény felosztása a csapattagok között.
Az összesen 300 millió forintnyi keret elsődleges célja, hogy a kis- és középvállalkozási szektor külpiacra lépési képességét növelje, az új konstrukció akár a termék előállításától kezdve segítségül szolgálhat.
A projektek célja a növekedési potenciállal rendelkező, exportorientált vállalkozások jövedelemtermelő képességének növelése. A külpiaci tapasztalatokkal rendelkező vállalkozások esetében az üzleti együttműködések további bővítését, az új piacokon való megjelenést, valamint a külpiacokon még kezdő, de versenyképes termékekkel rendelkező vállalkozásoknak a külpiacra lépését hivatott támogatni.
A pályázati kiírás a vállalkozások működési helyszínéül szolgáló meglévő, működőtelephelyek modernizációját és bővítését, nem megfelelő telephelyeik cseréjét, újtelephelyek kialakítását, a telephelyek kihasználtságának növelését kívánja elősegíteni, a KKV-k versenyképességének megőrzése, fokozása érdekében, hogy ezáltal közvetve aműködésük helyszínéül szolgáló térségek versenyképessége is javuljon.
Részcélok:
1. részcél - „Telephelyfejlesztés": azok a mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő azon vállalkozások pályázhatnak, melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben (beszámoló kiegészítő melléklete alapján) minimum egy fő volt.
2. részcél - „Ipartelepítés": Jelen részcél keretében mérettől függetlenül, a jelen Felhívás B pontjában meghatározott szervezetek nyújthatnak be pályázatot.
Az iroda.hu csoport immár negyedik alkalommal rendezi meg „Az Év Irodája" versenyt, amelynek keretében az irodákat, irodaházakat, ingatlanpiaci szakembereket és a „nagybetűs" innovációt díjazzák. A nevezés már elindult, folyamatosan várják a pályázókat a www.azevirodaja.hu honlapon.
A 2005-ben alapított iroda.hu csoport mára a kereskedelmi ingatlanpiac meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát, amely többek között az iroda.hu, a retail.hu, az irodablog.hu és a raktaram.hu oldalakat működteti, valamint idén is kiadja hiánypótló jelleggel az „Ingatlan Évkönyvet", amely szinte az egyetlen prémiumkategóriás szakmai kiadvány a hazai médiában. 2010-ben pedig igazán innovatív ötlettel álltak elő, hiszen első alkalommal került megrendezésre „Az Év Irodája" verseny, amely azóta rangos rendezvénysorozattá nőtte ki magát, miközben kivívta az ingatlanszakma elismerését is.
További cikkeink...
- VELUX Nemzetközi Dizájn Díj 2014: Legalább 10 ezer euró összdíjazású nemzetközi pályázat dizájn szakos hallgatóknak a VELUX Cégcsoporttól
- Az "Év Bramac Tetője 2013" Pályázat
- Változik az uniós források felhasználása 2014-2020 között
- A Leier és a LAFARGE közös országos pályázata: Térkővel az esztétikus és környezetbarát főterekért
- Év Exportőre Díj pályázat
- Újabb 3 milliárd forint a beragadt panelpályázatokra
- Pályázat: Budapest Műemléki Keret 2013
- Xella tervpályázat: "Jövő a jelenben" - racionális épületek az utókornak
- FELHÍVÁS MUT DIPLOMADÍJ 2013 PÁLYÁZATRA
- Szeptember elejétől pályázhatnak az építészhallgatók a 30 ezer euró összértékű Nemzetközi VELUX Díjra