2024. május 7., kedd

UJ HONLAP BANNER 250 100

A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság szerdai ülésén a Regionális Operatív Programok keretében harmincnégy új kiemelt turisztikai beruházás támogatásáról döntött.

A dél-alföldi régióban hat, Dél-Dunántúlon hét, Észak-Alföldön kilenc, Észak-Magyarországon kilenc és Nyugat-Dunántúlon három projekt javasolt támogatásának összege 46,7 milliárd forint.

A kiválasztott idegenforgalmi fejlesztések régiónként, zárójelben a támogatások összegével a következők:

Bővebben...

Becs-ujnegyed-latvany2Bécs 22. kerületében, Donaustadtban egy új városrész születik, jól megtervezett kerékpár- és gyalogutakkal, terekkel, parkokkal, szívében egy tóval. Az Aspern: Die Seestadt Wien az intelligens városfejlesztés legújabb alapelvei szerint épül. A környezetbarát távhőről egy geotermikus erőmű gondoskodik majd, melynek fúrási munkálatait júliusban kezdték meg.

Az osztrák főváros egykori Aspern repülőtere helyén épülő Aspern: Die Seestadt Wien Európa egyik legnagyobb városfejlesztési projektje, mely egyben mintaprojekt is szeretne lenni az új technológiák kutatása, illetve alkalmazása területén. A húsz évre tervezett beruházás dimenziói már önmagukban is figyelemre méltóak: a 240 hektáros területen egy 20.000 fős élet- és lakótér, valamint összesen 20.000 munkahely jön létre, ebből 5.000 a tudomány, kutatás és képzés területén.

Bővebben...

odoo-logo-kicsiAz Odoo automatizációja

A cikksorozat harmadik részében az Odoo automatizálási rendszerét mutatják be.

Az automatizáció több szempontból is fontos szerepet tölt be a ház és lakóinak életében: növeli a komformitást, a biztonságot és maximalizálhatja az energiahatékonyságot.

Bővebben...

odoo-logo-kicsiA Odooproject lelkes csapata túl van már a legjelentősebb, legösszetettebb leadásokon,a ház szinte minden részletében -terv szinten legalábbis- összeállt. Elkezdődtek az építési munkálatok, és hamarosan a valóságban is megépül a napenergiával működő lakóház, amelyet majd a Solar Decathlon verseny madridi döntőjének helyszínén is felépítenek. 

A csapat elérkezettnek látta az időt arra, hogy mindazt, amit eddig a különböző konferenciákon elmondtak, amit a tervekben és a bő ezer oldalnyi írásos anyagban leadtak, megpróbálják nagyvonalakban, témakörönként összefoglalni, és ebből egy cikksorozatot írni. 

A cikksorozat első részében a fenntartható ház koncepciójának kialakulását és főbb jellemzőit mutatják be.

Bővebben...

Dr. Páva Zsolt polgármester és Dr. Udvardy György megyéspüspök jelenlétében Szarkándi János, a Duna-Dráva Cement Kft. elnök-vezérigazgatója átadta a pécsieknek a megújult Kálvária-dombot.

A piacvezető cementgyártó mintegy 35 millió forintos támogatásával finanszírozott, több hónapos rekonstrukció eredményeképpen helyreállították az őshonos növényzetet, valamint speciális, légtisztító tulajdonsággal rendelkező cement felhasználásával épített sétánnyal és kilátóterasszal gazdagodott a pécsi belvárosban található terület.

Bővebben...

Eseménynaptár

Május 2024
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web