A Duna-Dráva Cement Kft. komoly elismerést tudhat magáénak, hiszen első alkalommal nyerte el cementgyártó vállalat a rangos Magyar és Hazai Termék védjegyhasználati jogot. A minősítések 2015 tavaszától a cementtermékek csomagolására is rákerülnek, az új zsákdizájnt pedig ünnepélyes bemutató rendezvény keretében ismerhette meg a közönség.
A Duna-Dráva Cement Kft. a tavalyi év során sikerrel pályázott a "MAGYAR TERMÉK" Nonprofit Kft. védjegyeinek elnyerésére, amelynek eredményeképpen 2015 tavaszától az elismerést jelentő Magyar Termék és Hazai Termék minősítéseket zsákos cementtermékein is feltünteti. A független szakértői zsűri által odaítélt védjegylicenc célja, hogy igazolja a termékek megbízhatóságát, jogszabályi megfelelőségét és tanúsított hazai eredetét. Minden megvásárolt Magyar Termék – legyen az élelmiszer, tisztítószer, vagy építőanyag – hazai munkahelyet teremt, támogatja a nemzetgazdaság fejlődését, valamint garancia arra, hogy ellenőrzött, minőségi termékről van szó.
Egy különleges magas minőségű zártcellás keményhab – extrém igények lefedésére is
2015. februárjától hivatalosan is újra indította gyártó gépsorait az URSA olasz XPS gyára, miután sikerült a 2012. májusában a Bondeno városát is ért földrengés miatt félig összeomlott üzemet újjáépíteni.
A tragédia megtörténte óta az első naptól kezdve az Ursa egész csapata azon munkálkodott, hogy ismét lehetővé tegye a gyártást az olasz üzemben, mely nagy mértékben hozzájárul mind az olasz Ferrara tartomány, mind az egész ország gazdasági és szociális fejlődéséhez – nem beszélve arról, hogy portfóliójával lefedi számos európai ország igényeit.
Mindennapjainkban a pihenéshez ugyanúgy, mint a jó munkavégzéshez szükség van a csendre. A járkálásból, vagy pl. takarításból adódó zajkeltést azonban nem tudjuk elkerülni. Többszintes épületekben, a közbenső födémek megfelelő hangszigetelésével, a gyakorlatban elsősorban úsztatott padlók kialakításával azonban sokat tehetünk a zajok okozta kellemetlenségek elkerülése érdekében.
Úsztatott padlók alkalmazása esetén főként a lépéshangszigetelés előírásainak betartása a feladat, a léghangszigetelés javítása csak kiegészítő tulajdonsága az ilyen szerkezetnek. A Knauf Insulation a padlószigetelésekhez 4 különböző terméket gyárt.
Király Zoltán, vácrátóti méhész 2000-ben lett őstermelőből vállalkozó. Szezonról szezonra 200-300 méhcsalád termeli neki a mézet. Az időjárástól és egyéb körülményektől függően évente 10 és 20 tonna között. Ekkora mennyiség kezelése abban a fából készült épületben, ahol addig a feldolgozás folyt, csak lemondások és kompromisszumok árán volt megvalósítható. Király László 2012-ben úgy döntött, hogy egy nagyobb alapterületű, az addiginál kedvezőbb energetikai paraméterekkel rendelkező, a munka és a szállítás szempontjából is praktikus előnyöket biztosító üzemet épít.
Olyan épületre volt szüksége, amely megfelelő helyszínt biztosít a hűtés, a tárolás és a csomagolás számára, továbbá kialakíthatóak benne a kiegészítő funkciók ellátására alkalmas helyiségek is, mint pl. a mosdók, illetve az őrző személyzet portája. Mivel a méhészeti teendők éves ritmusát a természet szabja meg, és közeledett az a nyugalmasabb időszak, amit az új üzem megvalósítására lehetett felhasználni, fontos volt, hogy a beruházás minél gyorsabban megvalósuljon. A vállalkozó évekkel korábban a családi kertészetéhez tartozó 350 köbméteres melegvíztároló oldalfalát, és az egyik kiszolgáló épület, illetve a garázs tetőzetét is a Lindabtól rendelte. Ekkor ismerkedett meg a cég szolgáltatásaival és az általuk kínált könnyűszerkezetes építési technológiával.
Továbbképzéssel országszerte
Aki dolgozott külföldön az építőiparban, különösen Németországban és Ausztriában, az tudja, hogy mennyire erősek az ottani szakmai szövetségek. Az általuk kiadott szakmai irányelvek szinte szabvány szinten elismertek, akár még jogi útra kerülő ügyekben is. Ez az irányelv hivatott sok olyan kérdésben segítséget, támpontot nyújtani, mind a kivitelezőknek, mind a tervezőknek, beruházóknak, melyeket nem szabályoznak szabványok.
Magyarországon kissé lazább a helyzet. Persze mondhatjuk, hogy nagyobb a szabadságunk, de sok esetben ezzel nem feltétlen hosszú távú érdekeinket figyelembe véve élünk. Sajnos a piaci verseny nagyon sokszor a minőség gyengítésének irányába, a félmegoldások, ideiglenes megoldások irányába, a nagyobb kockázat vállalása felé vitte az iparág résztvevőit. Mindannyiunk közös érdeke, hogy ne kényszerpályán mozogva, rövidtávú érdekeket figyelembe véve döntsünk, dolgozzunk.
További cikkeink...
- Nem csak hasznosak, hanem dizájnosak is az új napkollektorok
- Teremakusztikai feladat megoldása Heraklith lapokkal a Győri Sportuszodában
- Négyféle nyomószilárdsággal készül a kék szigetelőhab
- Egyszerűen sikeres – egyszerűen Mevaco
- Még hatékonyabb vevőtámogatás a MEVACO-nál
- Dizájnversenyt hirdetett a VELUX Cégcsoport - a győztes szolárlámpáját 29.000 példányban fogják legyártani
- Az európai szigetelőanyag-piac meghatározó szolgáltatójává bővülne 2020-ra a Masterplast
- TÉL, HIDEG, SZIGETELÉS...
- A hőszigetelés bajnokai – töltött téglák a Leier kínálatában
- Prémium zöld