Négy szervezet összefogásával ez év tavaszán alakult meg az Épületenergetikai Civil Akadémia (ÉCA), amely a november 22-én mutatkozott be önkormányzati döntéshozók előtt a Parlament Gazdasági Bizottsága Energetikai Albizottsága által rendezett szakmai konferencián az Országházban.
Az Épületenergetikai Civil Akadémia (ÉCA) alapvető célkitűzése, hogy a meglévő középületek - legyenek állami vagy önkormányzati tulajdonban - fenntartásához, korszerűsítéséhez, illetve az új középületek építéséhez kapcsolódó intézményi és igazgatási döntéshozók megfelelő ismeretekkel rendelkezzenek a fenntartható fejlődés és energiatakarékos építőipari filozófia (technológiák, eljárások) területén.
A Roto AG. 2012. november 7.-én tartotta hagyományosnak számító VII. Nemzetközi Sajtónapját tetőablak gyártásának központjában, a németországi Bad Mergentheim-ben.
A 12 országból érkezett 50 újságíró, a nemzetközi szaksajtó képviselői, megismerkedtek a Roto európai ablak piaci értékelésével, legújabb termékeivel és tetőablak gyárában érdekes üzemlátogatáson vettek részt.
A Magyar Építéstechnika 12-es száma hagyományosan a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszékével együttműködve jelenik meg.
A lapban a tanszék által immáron haramdik éve megrendezett Épületszerkezeti Konferenciához kapcsolódó cikkek jelennek meg, és olvashatják a jövő szakembereinek munkáit is. A szerkesztőség örömmel ad helyet ezeknek a dolgozatoknak, "mert szerzőik tanúbizonyságot tesznek arról, hogy felelősen gondolkodnak Földünk jövőjéről" - írja a lap előszavában Máté Klára főszerkesztő .
A tervezett út Miskolcot észak-északkelet irányban kerüli meg, folytatódva az M30 autópálya megépült csomópontjából a Miskolc Zsigmondi utca csomópontjáig.
Az építési szakaszon az M30 autópálya irányát csomópont nélkül folytatva négy földút csomóponttal, majd egy kétnyílású híddal a Sajó folyón át a Szirmabesenyői csomópontba ér, innen majd egy egyenes szakasszal csatlakozik a Zsigmondi útba.
"2012 kilencedik havában mindkét építményfőcsoport termelése meghaladta az egy évvel korábbit. Ezen belül az épületek építése 4,2%-kal, az egyéb építményeké 9,4%-kal nőtt, utóbbi az út- és vasútépítési munkák mellett a speciális szaképítés ágazat egyéb építményeken végzett munkáinak köszönhető. Az épületek építésére kötött szerződések volumene a 2011. szeptemberihez viszonyítva 7,5%-kal csökkent, az egyéb építmények építésére kötötteké 10,5%-kal nőtt. A növekedés az útépítési munkákra, valamint a szennyvíz- és hulladékkezelési létesítményekre kötött szerződéseknek köszönhető."– http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/epi/epi21209.pdf
A vasút- és útfelújítások tárgyában megkötött szerződések mennyiségi növekedésének az egyik fő oka, hogy a NIF Zrt. a közlekedési támogatásokra vonatkozó uniós források lehívását tekintve a korábban tervezett ütemhez képest jobban áll, hiszen az összesen közel 2000 milliárd forintos keretből 1400 milliárd forint összegű fejlesztés már előkészítés vagy kivitelezés alatt áll.
További cikkeink...
- KSH gyorsjelentés: Az építőipari termelés szeptemberben 6,8%-kal emelkedett
- Kis odafigyeléssel ellenáll a tetőnk a téli viharoknak
- Megjelent az MSZ EN 544:2011 Bitumenes zsindelyek ásványi és/vagy szintetikus hordozó réteggel termékkövetelmények és vizsgálati módszerek szabvány magyar nyelvű változata
- III. ÉPÜLETSZERKEZETI KONFERENCIA
- A kivitelezők 6%-nak van elegendő munkája - IPARÁGI FELMÉRÉS 2012
- Lezajlott a WorldSkills ’13 Kőműves és Épületburkoló Magyarországi Válogatóverseny
- „Ivóvíz-minőség biztosítása az épületgépészetben” címmel országos előadássorozat az új EN 806 szabványról
- Itthon is látható már az Odoo
- Junior Prima Díj 2012 - az Építészet és Építőművészet kategória győztesei
- Kihirdetésre került a településfejlesztéssel, a településrendezéssel és az építésüggyel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CLVII. törvény