2014. szeptember 24. - Budapesti Műszaki Egyetem, K épület 1. emeleti díszterem
Az előző évek sikeres konferenciái után a Magyar Építéstechnika 5. alkalommal rendezte meg az Épületfelújítás Konferenciát, melynek idei évben is szakmai támogató partnere a BME Épületszerkezettani tanszéke volt.
MÉK kreditpont | 2 pont (2014/157) |
A konferenciák az épületek felújítását, rekonstrukcióját járják körül minden alkalommal más-más témára, részterületre helyezve a hangsúlyt. A meglévő épületállomány között különleges helyet foglalnak el azok az épületek, melyek elsősorban a nagyobb városokban, a kiegyezés után épültek. A jellegzetes keretes beépítés legfeljebb a Monarchia területére, de ezen belül is elsősorban Budapestre jellemző. A II. világháború után a tulajdonosi szerkezetük jelentősen átalakult: a lakások kisajátításra majd állami, vagy tanácsi tulajdonba kerültek, míg az 1990-es években a lakások zöme ismét egyéni tulajdonba került és társasházi formában működnek.
Számos megújult épület növeli a városok hírnevét, előremutató tömb-rehabilitációs projektek készültek, de lényegesen több az olyan épület, melynek felújítása nem halogatható, mivel ezeknek a házaknak jelentős hányada közel 100 esztendős, és a karbantartásuk is elmaradt.
A 2014. évi konferencia célja elsősorban a figyelem ráirányítása volt a problémára, hogy az elkövetkező időszak kiemelkedő feladata ezen épületállomány felújítása, rehabilitációja.
Köszönjük minden támogatónak, előadónak és résztvevőnek, hogy megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt!
A konferencián elhangzott előadások anyaga a honlapunkra történő bejelentkezés (a honlap jobb felső részén: Bejelentkezés/kijelentkezés) után itt tekinthető meg/tölthető le.
Pillanatképek a konferenciáról (Fotók: Csényi Sándor):
Találkozzunk a 6. Épületfelújítás Konferencián!
További információ: Kulcsár Ilka Tel./Fax: (+36-1) 239-1982, E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.