Előminősítéses, kétfordulós, nyílt nemzetközi tervpályázatot írtak ki az Új Nemzeti Galéria-Ludwig Múzeum épületére, amely az új múzeumi negyed részeként 2018 tavaszától a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesített 1800 utáni gyűjteményének, valamint a Ludwig Múzeumnak ad otthont a Városligetben.
A www.ligetbudapest.org/gallery oldalon elérhető, 325 ezer eurós összdíjazású pályázat első fordulója a tervek szerint idén decemberben zárul le, és a második fordulót követően, 2015 áprilisában hirdet eredményt a 11 tagú nemzetközi zsűri. Az új múzeumi épület tervezésére meghirdetett eljárásban a meghívott hét világhírű építésziroda mellett további három, referenciái alapján kiválasztott pályázó is részt vehet majd.
Az ABB automatizálási és vezérlési megoldása, a Freelance segítségével Szegeden a távfűtési rendszer 25 nagy önkormányzati fogyasztó számára szolgáltat geotermikus távhőt. A korszerű rendszernek köszönhetően évi 1,8 millió köbméter földgázzal csökkent az intézmények fogyasztása és ez által a működési költsége, valamint évi 3633 tonnával kevesebb üvegházhatású gázt bocsátottak ki.
A távfűtési rendszer első üteme 2013 novembere óta üzemel. A megújuló energiák hasznosításában sok éves tapasztalattal rendelkező, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése és a környezeti hatások mérséklése érdekében a legfejlettebb technológiákat alkalmazó ABB a projektben a könnyen használható és bővíthető Freelance automatizálási és osztott vezérlési megoldását működteti.
Megnyílt a ZOBOKI-DEMETER Építésziroda tervei alapján készült Nanshan Kulturális- és Sportközpont és Művészeti Múzeum a kínai Sencsenben. Hudec László 20-as évekbeli sanghaji munkássága óta nem volt lehetősége magyar építésznek olyan méretű és hatású épület tervezésére Ázsiában, mint a Zoboki Gábor és Demeter Nóra által vezetett ZDA építészirodának.
A világ egyik legdinamikusabban fejlődő városában, a kínai Sencsenben szeptemberben átadott Kulturális Központ 1400 fős, sokarcú nagytermével; 350 fős gyerekszínházával, közösségi térként funkcionáló előcsarnokaival és egyedi akusztikájával a világ legkülönlegesebb kulturális helyszínei közé tartozik. A tervezők szerint az épület megszületése az egész magyar építész- és mérnöktársadalom sikere.
Vasárnap adták át Sencsenben a Nansan Kulturális, Sportközpont és Művészeti Múzeum új épületkomplexumát, amely az Ybl-díjas Zoboki Gábor építész és társai tervei alapján épült.
A megnyitó alkalmából pénteken a budapesti Design Terminálban rendeztek ünnepséget. Mint az MTI-hez ez alkalomból eljuttatott közleményben kiemelik, magyar építésziroda tervei alapján még soha nem épült külföldön méretében és jelentőségében ekkora épület. Hudec László sanghaji munkássága óta talán ez az első olyan épített létesítmény Ázsiában, melynek terveit magyar mérnökcsapat fogta össze. A projekt vezető tervezői Zoboki Gábor és Demeter Nóra voltak.
A PannErgy Nyrt. leányvállalata, a KUALA Kft. befejezte a Miskolci Geotermikus Projekt második fázisát. A beruházást a KUALA Kft. részben a 2013 szeptemberében elnyert - egymilliárd forint értékű - Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében meghirdetett „Helyi hő és/vagy hűtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal" pályázati konstrukcióba benyújtott „Geotermia, szaktudás a gazdaság szolgálatában" című pályázatának vissza nem térítendő támogatásából finanszírozza.
Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere, Dr. Kriza Ákos, a Miskolci Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, Nyíri László, és a PannErgy Nyrt. vezérigazgatója Tóth Péter szeptember 9-én közösen adta át - a Miskolci Geotermikus Projekt második fázisában megépített – Tatár utcai Hőközpontot. A Projekt megvalósulásával megkezdődhet az a próbaüzem, amelynek eredményeként hőenergia szállítást valósít meg a Társaság a Belvárosi, illetve Egyetemvárosi hőkörzetek felé.
További cikkeink...
- A lakásépítések fellendülése élteti a reményt - Pillanatkép a magyar téglaiparról
- Nyilvánosak az új Puskás Ferenc Stadion látványtervei
- Különdíjas Castello Szaunapark építészeti megoldások
- LÁTVÁNYOS CÖLÖPÖZÉSSEL ÉPÜL AZ M4 AUTÓPÁLYA ÚJ TISZA-HÍDJA
- Hőszigetelés nyáron is!
- Megkezdődik a várpalotai elkerülő építése
- Indul a Futureal új irodaprojektje, a Budapest One
- 2015 ŐSZÉRE BEFEJEZŐDHET A 10. SZÁMÚ FŐÚT ÁTÉPÍTÉSE A BÉCSI ÚT ÉS AZ ÜRÖMI CSOMÓPONT KÖZÖTT
- Bemutatták a 2014-es brazíliai FIFA labdarúgó-világbajnokság™ cserepadjainak üvegtetejét
- Kerttervezés felsőfokon