A 33. Construma Nemzetközi Építőipari Szakkiállításon csodálhatta meg először a nagyközönség azt az építőanyagok felhasználásával készült szobrot, amely a Bergman Galéria és a Baumit Kft. együttműködésének köszönhetően jöhetett létre. A helyszínen Gajzágó György, a Bergman Galéria tulajdonosa, és Hülber Attila a Baumit építész tanácsadója beszélt az elkészült alkotásról a jelenlévő újságíróknak és az érdeklődő közönségnek.
A kiállításon mutatta be először a nagyközönségnek a Bergman Galéria, a „sCULTURE- projekt" keretén belül megvalósult alkotását: a Baumit Kft. által biztosított építőanyagok felhasználásával készült 150 kg-os szobrot Kaï Bergman, jelenleg Londonban élő magyar származású kortárs művész álmodta meg.
A Mapei Kft. szokásos évi sajtótájékoztatóján 2013-as eredményeit és 2014-es várakozásait ismertette. 2013-ban minden termékvonalon jelentős növekedést mutatott a cég, árbevétele összességében 15 százalékkal volt több, mint 2012-ben. Ez az eredmény ráadásul meghaladja az építőipari ágazat növekedését, ami azért is számottevő, mert az előző évben először szenvedett el csökkenést a cég. 2012-ben a cég éves árbevétele még 3,47 százalékkal maradt el a 2011. évitől.
Kiemelkedően magas forgalmat, 54,5 százalékos növekedést bonyolítottak le a Polyglass lemezes vízszigetelési termékből. A Mapei Kft. három fő okot lát a siker mögött: a feszes gazdálkodást, az építőipar általános növekedését és az új termékek bevezetését, amelyet erős marketingstratégiával támogattak meg. Tevékenységükben továbbra is meghatározó hangsúlyt kap a szakmai képzés – mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója. Több mint 6000 szakember vett részt a cég által lebonyolított szakmai képzéseken.
Mostantól Magyarországon is elérhetők a kifejezetten az „előreszigetelt" légtechnikai rendszermegoldásokhoz, valamint speciális hangelnyelő burkolati célokra kifejlesztett speciális termékek.
Az URSA szakemberei által létrehozott URSA AIR ásvány(üveg)gyapot termékcsoportba tartozó speciális termékek nemzetközi szinten már évtizedek óta elismert minőséget képviselnek.
Egy GfK-tanulmány szerint Németországban 660.000 magánszemély rendelkezik úszómedencével, s ez a szám évente 12.000-rel gyarapszik. Ezzel a Szövetségi Köztársaság felzárkózik Európa éllovasai, Franciaország és Spanyolország mögé.
Ebben a jövedelmező üzletágban kínál úszómedencéket és azok tartozékait Petra Ketzer vöhringi vállalkozása, a „Rund ums Schwimmbad". A térelválasztók körében egyre népszerűbb alapanyag a MEVACO-perforált lemez. „Mivel az építési telkek egyre kisebbek, egyre többen döntenek a privát szféra nyugalmát biztosító térelvélasztó mellett" – vázolja a vállalkozás vezetője. „Régebben palánkokat vagy sövényeket alkalmaztak, mára ez azonban már a múlté."
A PannErgy megkezdte Miskolcon a geotermikus projekt második fázisának kivitelezését - közölte a társaság az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a tíz hónappal a projekt első ütemének átadását követően megkezdte a társaság a beruházás második ütemének megvalósítását, ennek célja a miskolci belváros és a Miskolci Egyetem geotermikus hővel történő ellátása, ezt a Tatár utcai fűtőműnél beépítendő csaknem 30 megawattos hőcserélőkön keresztül valósítják meg.
További cikkeink...
- Fiatalító kúra kompozit teraszoknak
- Egy tökéletes skandináv páros: ABB robot LEGO® kockákból
- Bővül a Bramac Solar
- Átfogó épület felújítás Bramac padlólapokkal
- A MEVACO egyszerűbbé teszi vevői megrendelését – az új generációs online shop
- Ruukki Hiarc – új márkanév a Ruukki acél homlokzati bevonatoknak
- Korszerűsítés a Trilak soroksári gyárában
- Tanúsított biztonság – a MEWA SaCon® védelmet nyújt tűzveszély ellen
- Bűvöskocka-burkolat a jövő évi világtrendek között
- ENERGIAHATÉKONY TETŐTÉR