A VELUX Cégcsoport legalább 10 ezer euró összdíjazású, globális dizájn pályázatot hirdet dizájn szakos egyetemi, főiskolai hallgatóknak, hogy az anyagokkal, színekkel és formákkal kísérletezve alkossanak tetősíkablakokra szánt árnyékolókat. A zsűri azokat az előremutató megoldásokat keresi, amelyek újraértelmezik a fényszabályozás fogalmát, és közelebb hozzák a jövőt.
A VELUX Nemzetközi Dizájn Díj 2014-re egyénileg és csapatban is nevezhetnek az érdeklődők október 10. és december 31. között a designaward.velux.com oldalon. A vállalat hazai jelentkezőkre is számít, hiszen a magyar formatervezés és dizájn világszerte elismert, és a pályázat kiváló lehetőséget teremt a fiataloknak arra, hogy egy nemzetközi megmérettetés keretében mutatkozzanak be a nagyközönség előtt.
2013. szeptember 23-26. között került megrendezésre a BME Építőmérnöki Karának Szakmai Hete, amelynek már sokadik alkalommal a Vásárhelyi Pál Kollégium adott otthont. A diákoknak lehetőségük volt szakmai előadások mellett versenyeken is résztvenniük.
A Sika Hungária Kft. a múlt évben egy általános bemutatkozó előadással képviseltette magát a rendezvényen előrevetítve a szakmai ismereteket. Ebben az évben új hagyományt szerettek volna teremteni és megszervezték a kar hallgatói körében az I. Építéskémiai Versenyt. A verseny célja, hogy játékos módon nyújtsa azokat az építéskémiai alapismereteket, amelyre napjainkban egy építőmérnöknek szüksége van.
A Magyar Urbanisztikai Társaság pályázatot hirdet főiskolák és egyetemek urbanisztikai témájú szakirányán végző alap- és mesterképzésben résztvevő hallgatók kiemelkedő szakdolgozatainak/diplomaterveinek díjazására az alábbi témakörökhöz kapcsolódóan: területi és struktúra tervezés, településtervezés és városépítés, szabadtértervezés, infrastruktúratervezés, egyéb városfejlesztési és városkutatási témakörök, vonatkozó társadalomtudományok.
A pályázaton a 2012/13-as tanév őszi és tavaszi félévében megvédett munkák indulhatnak. A Magyar Urbanisztikai Társaság Bíráló Bizottsága kiemelt figyelemben részesíti a gyakorlati hasznú (tervet, tervi szintű javaslatot, módszertant, a szakma gyakorlói számára közvetlen hasznossággal bíró) munkákat.
A VELUX Cégcsoport szeptember 2-től várja a jelentkezéseket a Nemzetközi VELUX Díjra, amelyet 2004 óta hatodik alkalommal hirdet meg a társaság építészhallgatók számára. „A jövő fényforrása" témájú pályázatra ezúttal is olyan megoldásokat várnak, amelyek innovatív módon értelmezik újra és hasznosítják a napfényt az épített környezetben. A rangos szakmai zsűri döntése alapján legjobbnak ítélt megoldások tervezői és tanáraik között 30 ezer euró pénzösszeget osztanak szét.
A 10 éves múltra visszatekintő, kétévente kiírt Nemzetközi VELUX Díj mára az építészhallgatók jelentős globális eseményévé vált, amelyre minden alkalommal több pályamunka érkezik a világ számos építészeti iskolájából. Az eddigi pályázatok során összesen több mint 10 ezer regisztrált diák 3 ezer tervet küldött be átlagosan 50 ország 210 iskolájából. A nyerteseknek 66 díjat és további elismeréseket adtak át. A beérkezett megoldásokat minden évben elismert építészekből, építőipari szakemberekből és tanárokból álló nemzetközi zsűri értékeli.
Az erőforrások korlátossága és a növekedésorientált gazdaság konfliktusa tartós globális válságot idézett elő. A válságjelenségek felszíne alatt egyre hangosabban dörömböl egy paradigmaváltás sürgető igénye, mely egy szolidáris gazdaság és egy fenntartható erőforrás-használat vízióját vetíti elénk.
Hogy a 2020-as és 2050-es időtávokra készülő forgatókönyvek – a Közel Nulla Energiaigényű Épületek direktívája, az energiaönállóságot célzó országstratégiák, a fenntartható vízhasználat irányelvei (különös tekintettel a sivatagosodás és az árvizek párhuzamos hatásaira), vagy a CO2-emisszió radikális csökkentési tervei – megvalósuljanak, ez az építészet, a település- és térségfejlesztés, tehát az építésgazdaság egészének alapjaiban való újragondolását igényli.
További cikkeink...
- MMEE II. Nyári Szabad Egyetem
- Szakemberképzés együttműködő támogatással
- WorldSkills Leipzig 2013 eredmények
- Siemens szakdolgozat/diplomaterv ösztöndíj pályázat 2013
- Az „Ágazati együttműködés a hulladékgazdálkodás, szennyvízkezelés és megújuló energia képzési rendszerének fejlesztése érdekében" című projektre nyert támogatást a Szent István Egyetem
- BME-rektor: nagyon nehéz helyzetben van az egyetem
- XIII. Szárazépítő Szakmai Verseny
- Képzők képzése
- Közösségépítés a design és az építészet eszközeivel - Hello Wood 2013 CLOSER!
- Hallgatókat keresnek a Nyolcadik Építészeti Workshopra!