A Liebherr Csoport ma tette közzé éves jelentését a 2013-as üzleti évről. A csoport forgalma 2013-ban elérte a 8963,6 millió eurót, ami csak 1.4%-kal alacsonyabb a 2012-es értéknél.
A további részletek angol nyelven olvashatók.
A Robert Bosch Kft. termotechnika üzletága 2014. június 16-tól a cég budapesti, Gyömrői úti új központi telephelyén folytatja működését. „A nemrégiben született stratégiai döntésnek köszönhetően ügyfeleink kiszolgálása még gyorsabb és professzionálisabb lesz, a költözés továbblendíti az üzletág fejlődését, valamint segít megfelelni a piaci kihívásoknak." – hangsúlyozta Endrődy Eszter, a Bosch termotechnika üzletágának magyarországi vezetője.
A Bosch stratégiai szempontból is fontosnak tartja a termotechnika üzletágat, amely a költözéssel megerősödve és megújulva várja a körvonalazódó építőipari felfutást. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az építőipari termelés volumene tavaly december óta egyre gyorsabb ütemben nő, így 2014 márciusában már több mint 34 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki termelést. Ez a növekedés természetesen még nem terjed ki az építőipar minden szegmensére, de a Bosch bizakodó a jövőbeli kilátásokat illetően.
A DAF az új Euro 6 sorozatot a négytengelyes CF és XF merev felépítésű járművek és vontatók teljes választékával bővíti ki a különleges és nagy igénybevétellel járó szállítási alkalmazásokhoz. A DAF arra törekszik, hogy testreszabott megoldást biztosítson minden szállítási alkalmazáshoz.
A múlt évben a DAF egyszeres vagy kettős hajtású, két- és háromtengelyes vontatók és merev felépítésű járműveket kezdett gyártani az új Euro 6 CF és XF típusokhoz. Az új négytengelyes járműveknél számos konfigurációs lehetőség van, így a járműspecifikációkat mindig testre lehet szabni. A két első és két hátsó tengellyel rendelkező változatokon kívül egyszeres első tengelyes és három hátsó tengelyes (tridem) konfigurációk is elérhetők.
Legördült a gyártósorról az 5000. házon belül készített és felszerelt PACCAR felépítménnyel ellátott DAF LF elosztó tehergépkocsi az Egyesült Királyságban a Leyland Trucks üzemében. A járművet az Egyesült Királyság postája, a Royal Mail vette át, amelynek flottájában már több mint 700 PACCAR felépítményű DAF tehergépkocsi üzemel.
A Leyland Trucks az egyetlen tehergépkocsi-gyártó, amely felépítményeket is összeszerel, illetve járműre épít a teherautókat készítő gyártósorán. Ez biztosítja, hogy a felépítmény ugyanolyan magas szintű minőségi elvárásoknak feleljen meg, mint maga a tehergépkocsi.
A PACCAR Parts 1994-ben mutatta be Truck and Trailer Parts (TRP) programját a „One Stop Shop" (teljes körű szolgáltatás egy helyen) stratégiája keretében, amelynek köszönhetően az üzemeltető a teljes flottájához szükséges valamennyi elemet egyetlen helyen igénybe veheti. Az elmúlt húsz évben a TRP program a tehergépkocsi- és pótkocsigyártmányok univerzális alkatrészei tekintetében olyan piacvezető termékkínálattá nőtte ki magát, amelynél nincs professzionálisabb.
Kétségtelen, hogy a PACCAR Parts a TRP-vel együtt minden igénynek megfelel, és ezt mi más igazolná jobban, mint a gyors növekedés és a termékportfólió fejlődése. 1994-ben a termékválaszték mindössze 300 tételből állt, amelyek kizárólag a pótkocsik javítási és karbantartási célját szolgálták. 1998-ban ez a csoport kiegészült a műhelyekben használt fogyóeszközök igen széles skálájával (1400 cikk), ideértve többek között a szerszámokat és a kenőanyagokat is. 2001-ben a termékválaszték a különféle tehergépkocsik univerzális alkatrészeinek teljes kínálatával bővült, ideértve a légrugókat és a fékalkatrészeket. A növekedés azóta sem állt meg. A termékkínálat legújabb cikkei között szerepelnek például a légmagos és elektromos tekercsek és a LED-es világítással összefüggő termékek.
További cikkeink...
- Ötödik éve piacvezető helyen
- SAMOTER: Építőipari gépek és földmunkagépek nemzetközi szakkiállítása
- Több tízmillió euróért 600 új DAF vontató beszerzéséről döntött a Waberer’s
- Az Oise új légi platformos tűzoltó- és mentőjárműve a francia tűzoltó-kongresszuson mutatkozott be
- Az Ascendum Csoport vette át a Volvo CE közép-európai üzemeltetését
- Az Ascendum Csoport veszi át a Volvo CE közép-európai üzemeltetését
- Így ne bontsunk! - Földmunkagépek a felhőkarcolók tetején
- Megjelentek a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium bányászati koncessziós pályázati felhívásai
- 47 M5 XXT Liebherr teherautóra építhető beton pumpa optimalizált gémmel és innovatív kitámasztókarral
- Nagyobb biztonságot az építkezéseken: a toronydaru gyártók a képzések harmonizációját szorgalmazzák Európa-szerte