2024. október 14., hétfő

UJ HONLAP BANNER 250 100

A lakóingatlan-piac 2016-ban immár harmadik éve fellendülési szakaszban van. A 2008-as válságot követő lejtmenet után az idei év végére forgalomban, árszintben és az építési engedélyek számában is majdnem teljesen behozta lemaradását a piac. Régiós összevetésben azonban még mindig nem magasak a magyar árak. A legdrágább ingatlanok továbbra is Budapesten, Győr-Moson-Sopron megyében és Hajdú-Biharban találhatóak. A fővárosban a VII. kerület a csúcstartó, ott szűk egy év alatt 33%-os volt az átlagos áremelkedés – derül ki a legfrissebb OTP Lakóingatlan Értéktérkép elemzésből.

Az idei év első három negyedévében a NAV-hoz beérkezett és az OTP Jelzálogbank által feldolgozott forgalmi adatok a tavalyi évhez hasonlóan továbbra is kétszámjegyű, országos átlagban 14% körüli szűk éves áremelkedést mutatnak. „A tavalyi egységes drágulással szemben ugyanakkor most differenciált változások tapasztalhatók" – mondta Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci elemzője. „Míg a fővárosi értéknövekedés 19% körül alakul, megyei jogú városokban 9%, kisebb városokban 1% ugyanez az arány. Községekben összességében viszont 15%-os csökkenést látunk" – fűzte hozzá a szakértő.

Bővebben...

Eseménynaptár

Október 2024
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web