2024. március 29., péntek

UJ HONLAP BANNER 250 100

GRDPR158b-wKülönböző funkciójú épületeknél a legkülönbözőbbek lehetnek az elvárások az építőanyagokkal szemben a funkció, az esztétikum és a teljesítőképesség tekintetében. Kevés olyan építőanyag van, amely mind a három területre egyszerre olyan nagy hatással lenne, vagy egy időben tudná teljesíteni e három elvárás mindegyikét, mint például az üveg.

A fent említett három tulajdonság persze szervesen összekapcsolódik: egyiket sem lehet a többitől függetlenül kezelni, hatással vannak egymásra. A jó hír, hogy a Guardian üvegei esetén többféle teljesítőképességi mutató kiváló értéke mellett is biztosítható az üvegek számos esztétikai kvalitása, illetve ez igaz fordítva is. Így a tervezés során nem kell feláldozni az esztétikát a teljesítmény oltárán vagy fordítva.

Bővebben...

I dij Bordas Peter-wA homlokzatra került fehér EQUITONE szálcement lapok a város üde színfoltjává varázsolták a Debrecen belvárosában található Péterfia Corner megújult épületét. A Nagytemplomtól csupán néhány 100 méterre elhelyezkedő egykori szakszervezeti székház részbeni visszabontásával és „újraértelmezésével" friss és lendületes épület jött létre.

A BORD Építész Stúdió Kft-t vezető Bordás Péter feladata az volt, hogy az egykori székház épületében prémium minőségű, modern lakó- és irodafunkciót tervezzen. Azt a környezetkímélő megoldást választották - a megbízóval közös döntéssel -, hogy megőrzik a régi lépcső- és liftmagot és az eredeti épület előregyártott vasbeton pillérvázas szerkezetét. Tehát a teherhordó vázon kívül minden más elbontásra kerülhetett. „Mindig nagy kihívás új arcot adni egy épületnek, de különösen, ha városközpontban, zártsorú beépítésről van szó. A cél az volt, hogy racionális, tiszta alaprajzi kialakítás mellett, környezetébe illeszkedő, mégis modern,egyedi, dinamikus épületet hozzunk létre." – mesélte az épületről Bordás Péter, építész.

Bővebben...

mmk-mesteriskolaA beruházások hazánkban eddig nem tapasztalt méretű bővülése párosul a minőségi, gazdaságossági igények emelkedésével. Az új kihívások teljesítéséhez jelentős többlet tudásra van szükség. A cégek piaci versenyképességének elengedhetetlen feltétele, hogy e kimagasló tudással rendelkező beruházáslebonyolítókat foglalkoztassanak.

Ezt az igényt felismerve a Magyar Mérnöki Kamara – a vele együttműködő Magyar Építész Kamarával, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével, a Magyar Projektmenedzsment Szövetséggel, és a Magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetségével közösen – Mesteriskola elindítása mellett döntött.

Bővebben...

pici prognozisNovemberben 20-án mutatják be a készítők az idei Építési Piaci Prognózist, a független, középtávú előrejelzést, amely ezúttal a 2019-2022-es évekre nézve nyújt részletes elemzést. Az építőipar helyzetét és kilátásait taglaló felmérés őszi lekérdezési ciklusa november 14-én zárul, amelyben több mint 330 szakember mondta el ismét véleményét. A Prognózis a szokásos elemzések mellett összehasonlítja majd a korábbi, és a legfrissebb, az 5%-os ÁFÁ-val kapcsolatos változások várható hatását is.

Az anyag sajtótájékoztatóval egybekötött nyilvános bemutatójára 2018. november 20-án, kedden, 10:00 órai kezdettel (regisztráció: 9.30-tól) a Kortárs Építészeti Központban (XI. Bartók Béla út 10-12.) kerül sor, amelyre minden érdeklődőt várnak.

Bővebben...

GRDPR041aA franciaországi Bordeaux-ban található borközpont kialakításához kilencszáz aranyszínű Guardian üvegtáblát használtak fel a tervezők, amivel lenyűgöző építészeti látványosságot hoztak létre. A La Cité du Vin épületében állandó tárlatvezetések, kiállítások és látványos multimédia bemutatók keretében ismerhetik meg a bor civilizációra gyakorolt hatását és annak történetét az érdeklődők. Az 55 méter magas torony tetején található egy kilátó, amelyről a látogatók megcsodálhatják a város és a környező szőlőskertek körpanorámáját.

Anouk Legendre és Nicolas Desmazière, az XTU Architects tervezőiroda tagjai által tervezett épület merész és egyedi formája a bor szellemiségét és folyékony halmazállapotából adódó tulajdonságait idézi: kiválóan lekerekített, puha ívek mindenütt, az alkotást áthatja a megfoghatatlanság és az érzékiség szelleme.

Bővebben...

measzlogo fb2018 első három negyedévében a szerkezetépítő anyagok volumene bővült a leginkább: az égetett tégla termékek 20-25%-os, a fehér falazati anyagok 25-35%-os mértékben bővültek összefüggésben az újlakás-építési projektek felpörgetésével. A MÉASZ elnöksége a lakástakarék-pénztárak kamattámogatásának kivezetése nyomán úgy látja, hogy jelenleg nincsen elég erős ösztönző a piacon a lakóépületek energetikai korszerűsítésének előmozdítására, ezért e területre a részleges áfa-visszatérítést látja megfontolandónak, hasonlóan a CSOK keretében, magánerőből végzett újlakás-építéshez.

Az erős keresletnek köszönhetően dinamikusan bővült a hazai építőanyag-piac, ami jelentős részben a kormányzati ösztönzőknek tulajdonítható: a családtámogatási intézkedéseknek, az 5%-os újlakás-áfakulcsnak, illetve a sajáterős újlakás-beruházásnál részben visszaigényelhető forgalmi adónak. A KSH mérése szerinti 11,8%-os bérnövekedés is hozzájárult a lakossági beruházások erősödéséhez.

Bővebben...

2018 szeptemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 25,8%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Mindkét építményfőcsoport termelése nőtt: az épületek építésének volumene 22,2, az egyéb építményeké 30,5%-kal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 0,2%-kal csökkent az előző havihoz mérten. A III. negyedévben az építőipar termelői árai 9,9%-kal emelkedtek 2017 azonos időszakához viszonyítva.

2018 szeptemberében az előző év azonos hónapjához képest mindkét építményfőcsoport termelésének volumene bővült: az épületeké 22,2, az egyéb építményeké 30,5%-kal. Az épületeknél ipari, kereskedelmi és lakóépületek építése, az egyéb építményeknél pedig továbbra is út-, vasút- és közműépítések eredményezték a növekedést.

Bővebben...

sopronSopronban és vonzáskörzetében nagyszabású fejlesztések kezdődhetnek, ha megvalósul az a kormányzati elképzelés, amely több százmilliárd forintot különít el útépítésre, belvárosi épületek felújítására, ipari park kialakítására és a Fertő-tó turisztikai vonzerejének növelésére is. A fejlesztési tervek minden bizonnyal jótékonyan hatnak majd a város ingatlanpiacára is, ahol a legnagyobb gond, hogy nincs elegendő lakás.

Megelőzve Debrecent, Győrt és Kecskemétet is, Sopron ma a legdrágább megyei jogú város, ami a lakásárakat illeti. A városban idén az első 10 hónapban az átlagos négyzetméterár elérte a 333 ezer forintot is. A soproni járás persze jóval olcsóbb, magát a várost nem számítva, 240 ezer forintos négyzetméterárakon árulnak lakást, házat. A soproni nagy lakásár-emelkedés már korábban lezajlott, azonban így is szűk egy esztendő alatt 7,8 százalékkal, a környező települések pedig 17(!) százalékkal drágultak. Mindezt stabil forgalom mellett, hiszen a városban évente mintegy 1000-1200 lakóingatlan cserél tulajdonost.

Bővebben...

Baross ter2A DVM group egy új Baross téri szálloda építésére kötött szerződést a német B&L csoporttal. A külföldi fejlesztő első magyarországi projektjének kiviteli tervezését és teljeskörű kivitelezését bízta a DVM groupra, amely ezzel a feladattal egyik legnagyobb piaci megbízását nyerte el. A tervezési és előkészítési munkálatok november elején megkezdődtek, az átadás 2020-ban várható.

A háromcsillagos superior besorolású szálloda a Keleti pályaudvar tőszomszédságában, a főváros egyik fontos közlekedési csomópontján helyezkedik majd el. A belváros közelében található nagyforgalmú térre két metróvonal és számos busz, troli és villamosjárat fut be. A 312 szobás hotel a hozzá kapcsolódó, 45 apartmant magában foglaló épülettel együtt a Baross tér déli oldalán fekvő telken emelkedik majd. A projekt bruttó alapterülete közel 26.000 négyzetméter lesz. A szálloda üzemeltetését a Steigenberger Group/Deutsche Hospitality érdekeltségbe tartozó Intercity lánc végzi.

Bővebben...

verseny makett tetoKétévente, most 27. alkalommal rendezik a Fiatal Tetőfedők Világbajnokságát november 13-16. között Lettország fővárosában. A héten a magyar csapatok felkészülése is a finisébe ért. Ezúttal - a bajnokság történetében először – az ÉMSZ (Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége) összefogásában Magyarország három -tetőfedő, építmény-szigetelő és bádogos –versenyszámban is képviselteti magát.

A világbajnokságon 1998-2001-ig csak magastetős szekcióban volt verseny. A dublini rendezvény (2002) óta vízszigetelés (lapostető), és 2008 (Prága) óta bádogos szekcióban is versenghetnek a résztvevők. "Idén a homlokzat-burkolás önálló szekcióként bekerült a versenykiírásba de itt egyelőre nem indítunk versenyzőt" – mondta el Sándor Mátyás, az ÉMSZ elnöke.

Bővebben...

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

banner kne 180 240

mehi-banner-media 120x240

Partnereink

EVOSZ-logo

measzlogo fb

 

 

logo rigips-w 

proidea-logo-fb

VarepitoPalyazat logo-web

 

 

bme logo-kicsi

 

Ybl-logo-kicsi

  mapasz-logo-web

 

zeosz-logo-webebsz logo 2

 

 

 HuGBC LOGO kicsi

 

TEGY-web

 Burkolattechnika-egyesulet-logo-web

 Hazicincer logo

    Kivet-logo-web

 

 

 

 

Construmalogo-web

  emsz-logo-web180

mti hirfelhasznalo

 

dimag logofinal-web

 
 
 observer logo-web