A mélyépítés számos szegmensének nagyszabású kormányzati programjai és a török demográfiai robbanás miatti új beruházások iránti növekvő igény miatt a BUILDECON előrejelzései szerint a török építési ágazatnak jó esélye van a további bővülésre 2014-ig.
A hagyományos szezonális tényezőktől eltekintve, a bizalom nagyjából a tavalyi szinten maradt. Egy másik ígéretes jelzés az, hogy a megkérdezett építőipari cégek 40%-a egyáltalán nem lát olyan tényezőt, amely korlátozza az ágazat tevékenységét.
A magasépítés előtt ismételten az a feladat áll, hogy a földrengésnek való ellenállást növelje. Még a nemrég elkészült épületekről is, melyek papíron megfeleltek a követelményeknek, kiderült hogy nagymértékben sérülékenyek. 2012 és 2014 között úgy látjuk, nem fognak változni az új épületek szerkezeti jellemzői, azonban a minőség-ellenőrzést szigorítani fogják.
Az építőipari teljesítményének mintegy 55%-át tavaly a lakásépítés adta Törökországban. 2011-ben 17,5%-kal nőtt a lakásépítési alágazat az előző évhez képest, és az átadott új lakások száma magasabb volt mint valaha. A szektornak, előrejelzéseink szerint, továbbra is kulcsszerepe lesz, főleg
- a gyorsan növekvő népesség és a fiatalok nagy száma miatt,
- azon jogszabálymódosítások hatására, melyeknek célja, hogy lehetőséget teremtsenek az építőiparnak,
- a helyi és külföldi befektetők nagyfokú érdeklődése miatt, és
- a hosszútávú kormányzati városrehabilitációs beruházás miatt, melyet a földrengés-veszély tett szükségessé.
A 2010-ben nagy számban kiadott építési engedélyek a 2012-2014-es időszakban ellátják majd projektekkel a lakásépítési szektort. Ugyan 2012-ben egy bizonyos fokú csökkenés várható majd a befejezett épületek számában, de a teljes elkészült alapterület továbbra is nőni fog. Ennek oka főleg az, hogy a városokban épülő új lakóépületek nagyobb alapterülettel és több lakással rendelkeznek.
A nem-lakás építés a második éve bővülést produkált: 2011-ben éves szinten 10%-kal nőtt, melynek legnagyobb részét a kereskedelmi épületek adták. A 2011-ben átadott iroda, kereskedelmi épületek és szállodák száma meghaladta az egy évvel korábbi átadásokat. Azonban 2014-ig csupán gyenge teljesítményt prognosztizálunk az alágazatban. A kiadott építési engedélyek száma a nem-lakás építés minden szegmensében 2011-ben csökkent 2010-hez képest.
2011-ben a mélyépítés -3.9%-os negatív teljesítményt könyvelt el. Az energetikai és közlekedési létesítmények (mind a közúti és vasúti) voltak a legerősebb szegmensek, a kormány továbbra is igyekszik nagy infrastruktúrális beruházásokat fejleszteni. Habár az Európai Uniós befektetők és országok nehéz helyzete késleltetett egyes projekteket, a kormány új lehetőségeket keres PPP projektekre néhány ázsiai és Öböl-országban.
Az építőipar továbbra is a török gazdaság fő mozgatórugója marad és 2012-ben a teljes GDP 10%-át teszi ki; az ágazat reálnövekedése várhatóan meghaladja majd a 3%-ot.
Szerző: Gáspár János
Forrás: BUILDECON