A Fény Mestere – Master of Light világítástechnikai díjat azzal a céllal alapította a Lisys-Project Kft., hogy felhívja az építész, belsőépítész és világítástechnikai szakmai közönség figyelmét arra, hogy az életünk minden percére hatással lévő fény tudatos tervezés mellett és megfelelő szakmai háttérrel olyan eszközzé varázsolható, amely észrevétlenül teszi jobbá az emberek mindennapjait.
A pályázatra beérkező művek méltó feleletet adnak az alapító felvetésére, hogy létezik hazánkban is modern, európai színvonalú világítástervezés. Az alkotások szakmai színvonala a szakértőkből álló zsűri osztatlan véleménye szerint minden várakozást felülmúlt. Ugyanakkor a short listre kerülő alkotások a zsűritagok egybehangzó álláspontja szerint mégis kiemelkedtek a többi közül.
A bírák az alábbi 5 pályaműre szűkítették azok körét, akik közül kikerül majd a 2015. év Fény Mestere – Master of Light díj győztese:
Pályázók ABC sorrendben:
- Art Front Hungary Kft.: Nitrogénművek Zrt. irodáinak kialakítása
- Ártér Építész Műterem Kft.: Agora, Szolnok
- Gelesz és Lenzsér Kft.: Eiffel Palace homlokzatvilágítás
- Palatium Stúdió Kft.: Budapesti 4-es metro, Újbuda-központ állomása
- Pelei Mérnökiroda: Debreceni Református Nagytemplom, Gyülekezeti tér világítás felújítás
Az eredményhirdetésre egy nagyszabású gálavacsorán kerül sor, 2016. február 11-én.
Forrás: Klassic Kreatív Stúdió