A Skanska Magyarország, a világ egyik vezető ingatlanfejlesztő és kivitelező cége hazai leányvállalatának közlése szerint, a Skanska Építő Románia és Magyarország vállalatok üzletág-igazgatójának Jakub Krenket nevezték ki.
A vállalatnál különböző vezetői pozíciókban töltött 11 évnyi tapasztalat birtokában, Jakub Krenk nagy irodaház projektek illetve különböző munkacsoportok koordinálása során szerzett széleskörű tudásával segíti majd a Skanska magyarországi és romániai építőrészlegeinek munkáját. Tapasztalatainak köszönhetően Jakub Krenk kinevezésével erősödik a helyi kivitelezési csapat. Új beosztásában továbbra is a Skanska Csoport általa is képviselt célja és értékei szerint folytatja munkáját.
"A legfontosabb célkitűzésem, hogy a Skanska magyarországi és romániai építő vállalatainak nagy tapasztalattal rendelkező és motivált csapatait erősítsem. Örülök, hogy nyitott és őszinte emberekkel dolgozhatok együtt, olyanokkal, akik a Skanskával közös értékeket vallanak. Így együtt tudunk növekedni, bevonni embereket valamint megvalósítani a Skanska nagyszerű projektjeit." - jelentette ki Jakub Krenk, a Skanska Építő Románia és Magyarország vállalatok üzletág-igazgatója.
Jakub Krenk Prágában a Cseh Műszaki Egyetemen szerezte diplomáját, az építőipar területén gazdag munkatapasztalattal rendelkezik, a Skanskánál számos pozíciót töltött be a cég különböző üzletágaiban. Projekt menedzseri feladatai mellett, Jakub több, működési hatékonyság, kockázatkezelés, folyamatelemzés és épületinformációs modellezés területeivel foglalkozó munkacsoport tagja is volt.
A Skanskát Magyarországon két üzleti vállalkozás képviseli: a Skanska Ingatlan Magyarország Kft., amelynek 2016 januárja óta Marcin Łapiński az ügyvezető igazgatója, valamint a Skanska Építő Magyarország Kft., amelyet Jakub Krenk vezet üzletág-igazgatóként.
További információ: www.skanska.hu
Forrás: Grayling Hungary