A Holcim 12 vezető építőipari vállalattal közösen, mintegy 100 millió forintos beruházással, létrehozták a C3 Atelier építőipari, innovációs tudásközpontot. A párizsi és bécsi példa sikerén felbuzdulva Budapesten is megnyílt új bemutatóterem és tudásközpont hat hónap megfeszített munkájával készült el.
Az 560 m2 összterületű létesítmény előterében az Ivanka Factory Zrt. beton szófája és Losonczi Áron Litracon fényáteresztő beton recepciós pultja fogadja a vendégeket. A központ állandó és időszaki kiállításoknak, szakmai konferenciáknak, képzéseknek ad majd otthont. A korszerű bemutatóterem neve a francia „Atelier" vagyis műhely szóból, a C3 pedig az angol Cement, Concrete, Competence (cement, beton, szakértelem) szavak rövidítéséből származik.
A bemutatóterem a cement és beton felhasználásának innovatív megoldásait tárja elénk a mesterien megmunkált felületeken, a zavarbeejtően fahatású beton fal meghökkentő szépségén, a fehér cement színezésével készült ezerféle szürke és fekete árnyalat letisztult minimalizmusán keresztül.
A kezdeményezés külön értéke az iparági összefogás, együttműködés, a 13 alapító tag közül többen már a megnyitó előtt megkezdték a közös munkát. Így készült a 250 m2-es kiállítócsarnok és konferenciaterem egyedi burkolata: a Holcim készítette beton ipari padlóba az Avers „High Grade" polymer szálait keverték, amelyet a Verbau dolgozott be, és az Epotrend svéd HTC technológiájával csiszolt tükörfényessé.
A kiállítóterem másik szembeötlő, különleges eleme a betoncsillár: a Holcim betont speciális Doka zsalukban formálták, a tervezés és kivitelezés pedig az Avers és Szimultán szakértőinek munkáját dicséri.
A kiállító termet Jean-François Paroz, Svájc Budapestre akkreditált nagykövete nyitotta meg. Köszöntőjében hangsúlyozta: „A svájci minőség fogalom, de ugyanilyen meghatározó számunkra az élet minden területét az átszövő innováció. A C3 Atelier-ben egyszerre jelenik meg mindez a magyar kreativitással ötvözve. Különösen nagy értéknek tartom, hogy a jelen gazdasági körülmények között számos, a maga területén vezető szerepet játszó vállalat fogott össze, hogy egész iparáguk sikerét előmozdítsa."
Magera Ottó, a Holcim Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója a megnyitón elmondta: „A világ egyik vezető építőipari vállalataként elengedhetetlennek tartjuk, hogy a legkorszerűbb és egyben megbízható megoldásokkal álljunk ügyfeleink rendelkezésére. Úgy gondoltuk, meg kell ragadnunk az alkalmat, hogy az azonos értékrendet valló vállalatokkal együttműködve tökéletesítsük szolgáltatásainkat és termékeinket, és ezt meg is mutassuk partnereinknek, ügyfeleinknek, az építőipar újdonságai iránt érdeklődőknek."
Forrás: Holcim