Napelemparkot létesít Kecskeméten, a Graboplast Zrt. telephelyén az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. projektcége. A 243 kilowatt névleges teljesítményű park 250 megawattórányi termelését közvetlenül, a kötelező átvételi rendszeren kívül értékesítik a Graboplastnak.
A társaság közleménye szerint a 146 millió forint összértékű beruházáshoz a Sunteo Kft. a Környezet és Energia Operatív Program keretében 50 százalékos támogatást nyert el.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium napenergiát hasznosító rendszerek bentlakásos közintézmények kezelésében lévő épületekben történő telepítése céljából 2013. augusztus 5-től pályázatot hirdet. A támogatás akár teljes egészében is fedezheti az elismerhető bekerülési költséget. A pályázat keretösszege 867,2 millió forint, finanszírozása a kvótabevételek terhére történik.
A pályázaton az Emberi Erőforrások Minisztériuma szakmai irányítása alá tartozó, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartásában működő szakosított szociális vagy otthont nyújtó gyermekvédelmi szakellátást végző intézmények juthatnak támogatáshoz.
Átadták július 31-én a Debreceni Egyetem Kassai úti campusán az intézmény új épületenergetikai információs központját, ahol a hallgatók az energetikai rendszerek piacának legmodernebb építészeti és elektromos újdonságait ismerhetik meg.
A kocka alakú, 300 négyzetméteres épület tíz hónap alatt épült fel 150 millió forint uniós forrásból. A központban működés közben tekinthetők meg a hőszivattyúk, napkollektorok, hővisszanyerők és más energiahatékony berendezések, amelyek egy családi ház esetében is lehetővé teszik a gazdaságos működtetést.
A tizedik közintézménynek adományozott megújuló energetikai rendszert az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., ezúttal a Komárom-Esztergom Megyei Integrált Szociális Intézménynek. A szolár parabolával az intézmény esztergomi épületében a használati melegvizet állítják majd elő, a korábbiaknál jóval alacsonyabb költséggel.
„A tizedik intézménynek segítünk magyar fejlesztésű, környezetbarát technológiával csökkenteni energiafelhasználását", mondta Nagy Sándor, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. termelési- és műszaki vezérigazgató-helyettese.
Augusztus közepén indulnak a mérési tesztek, szeptembertől pedig online is nyomon követhetjük annak a két Hajdú-Bihar megyei családnak az otthonában mért eredményeket, akiket a Knauf-Insulation Kft. szakértői teamje választott ki a „Te mire költenéd a rezsid?" energiamegtakarító kísérletén alapuló programjára jelentkező 179 családból.
A kísérletben hőszigetelve résztvevő épület energetikai besorolása a jelenlegi „F" helyett a a homlokzati és padlásfödém hőszigetelésnek köszönhetően „A" lesz.
További cikkeink...
- Lezárult a Raab-Sol energia-hatékonysági, klímavédelmi- és foglalkoztatottsági mintaprojekt I. üteme
- URSA TETŐ PROMÓCIÓ AZ ENERGIAMEGTAKARÍTÁSÉRT
- Két pályázatot nyújtott be Magyarország a NER300 programban
- Intersolar Europe – az Intersolar díj nyertesei
- Hét meccset játszanak jövőre a Platina LEED minősítésű arénában
- Befejeződött a a Kempinski Hotel Corvinus luxus szálloda földszintjének felújítása
- Új, magyar fejlesztésű energiatakarékos közvilágítási lámpa
- A Ruukki napkollektoros tetője biztosítja a meleg vizet az Earth House-nak Heurékában
- Intersolar Europe 2013
- Letesztelték: felújítással felével is csökkenthető a rezsi