2010-ben az Energosys Zrt. a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatával folytatott több éves együttműködés eredményei alapján, Raab-Sol Mintaprojekt néven egy új épületenergetikai koncepciót dolgozott ki. A javasolt megoldás célja olyan feltételrendszer kialakítása volt, amely a válság okozta problémák ellenére is lehetővé teszi az energia-hatékonysági beruházások fenntartható fejlesztését és finanszírozását.
A XXX. sz. Lakásfenntartó Szövetkezettel megvalósult nagysikerű projekt lezárására 2013. július 10-én sajtónyilvános ünnepélyes átadón került sor az egyik felújított épület előtt.
Mind energiatakarékossági, mind kényelmi szempontból érdemes beépített tetőterünk szigetelésének kicsit nagyobb figyelmet szentelni. A nyáron elviselhetetlenül meleg, télen kifűthetetlen, esetleg penészes és zajos tető lakóterek komfortosabbá tételére van megoldás: egy jól kigondolt, megtervezett és megépített szerkezeti rétegrenddel minimalizálhatjuk ezen problémák mindegyikét, és egész évben biztosíthatunk egy nemcsak élhető, de komfortos lakókörnyezetet.
Természetesen rendkívül fontos a homlokzati szigetelések szerepe, ám egy épület esetében, ha van például beépített tetőtér, csak magának a tetőtéri szerkezetnek a transzmissziós hővesztesége - alaprajzi kialakítás függvényében – elérheti, sőt meg is haladhatja a homlokzaton át fellépő hőveszteséget. Az URSA, mint Európa egyik vezető szigetelőanyag gyártója fontosnak tartja, hogy tegyen az emberekért, azért, hogy otthonosan érezzék magukat lakóterükben.
Két pályázatot nyújtott be Magyarország az Európai Unió NER300 elnevezésű energetikai programjában: a hazai előminősítésen az Earth Energy Hungary Kft. geoplutonikus (földhő hasznosító) erőmű és a GREEN-IDS Technology Kft. bioenergiát hasznosító üzem pályázatát értékelte a legjobbnak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
A tárca, a keddi közleménye szerint július 3-án küldte meg a NER300 program második pályázati felhívására kiválasztott magyar projekteket az Európai Beruházási Banknak (EIB). Az EIB és az Európai Bizottság a projektgazdákkal folyamatosan konzultálva jövő tavaszig elkészíti az alapos technikai-pénzügyi megvalósíthatósági elemzéseket. A NER300 program nyertes projektjeiről szóló döntést várhatóan 2014. szeptember 3-án teszi közzé a Bizottság.
Az elismerést a napenergia-ipar leginnovatívabb vállalkozásainak, termékeinek és szolgáltatásainak ítélték oda június 19-én, immáron hatodik alkalommal, a müncheni Intersolar Europe kiállításon.
Az érdeklődő vállalatok 2013. február 1. - március 28. között nyújthatták be pályázataikat. Ebben az évben 19 ország 101 vállalata versengett a Intersolar díj elnyerésért.
Nem csak a fű zöld a világ legzöldebb stadionjában
A jelenleg is zajló Konföderációs Kupa és a jövő évi labdarúgó-világbajnokság sikeres lebonyolítását szolgálják azok a világszínvonalú infrastrukturális fejlesztések, amelyeket a Siemens szállít Brazíliának. Az 1,3 milliárd euró értékű megbízás keretében elkészült a világ legzöldebb stadionja, hosszútávon pedig a Siemens fejlesztései a dél-amerikai ország energiahálózatának korszerűsítéséhez is hozzájárulnak.
Már zajlanak az elődöntők, napokon belül pedig győztest is hirdetnek a Brazíliában zajló Konföderációs Kupán, amelynek nagyszabású ünnepséggel egybekötött nyitómérkőzését a világ jelenlegi legkorszerűbb stadionjában tartották. A Brazília városban található Mané Garrincha Nemzeti Stadiont olyan Siemens épületautomatizálási és biztonsági szoftverrel szerelték fel, amely képes a víz- és energiaszint szabályozására és mérséklésére.
További cikkeink...
- Befejeződött a a Kempinski Hotel Corvinus luxus szálloda földszintjének felújítása
- Új, magyar fejlesztésű energiatakarékos közvilágítási lámpa
- A Ruukki napkollektoros tetője biztosítja a meleg vizet az Earth House-nak Heurékában
- Intersolar Europe 2013
- Letesztelték: felújítással felével is csökkenthető a rezsi
- Nyílvánossá kell tenni a paksi bővítés részleteit
- Kiállítási részvételre pályázhatnak az energetikai ötletek
- Energiaklub kutatása a lakosság energiahatékonysági attitüdjéről és az első referenciaház program
- Jelentősen csökkent a Masterplast tavalyi eredménye
- Romániában folytatódik az országos tömbház-hőszigetelési program