Energiahatékonyságról beszélni a jubileumi számban elgondolkodtató, hiszen 50 évvel ezelőtt ez a téma még nem volt aktuális. Az államigazgatás (energia)hatékonyságáról viszont már indokolt beszélni, hiszen a téma örök... 

A magam negyven évével nem tudok visszanyúlni a kezdetekig, de egy rövidebb áttekintésre vállalkozom, az elgondolkodtató aktualitások említésével, hogy az elmúlt 20 évben miként viszonyult az államigazgatás az energiahatékonyság kérdéséhez.

LASSÚ FEJLŐDÉS UTÁN...

Ha visszatekintek a fenntarthatóság, az épületek energiahatékonyságának általam jól ismert elmúlt éveire a következő főbb történéseket érzékelem:

• Az 1991-es hőtechnikai szabvány (MSZ-04-140-2:1991) szigorúbb és újfajta követel-ményeket állított az épületekkel szemben. Ezeket a követelményeket az 1990-es évek végétől már jól tudta alkalmazni a szakma.
• Az 1990-es évek közepétől a környezetvédő civil szervezetek, illetve az építőipari szakma egy részében tudatosult a hazai épületek energiahatékonysági problémája.
• Az 1990-es évek végétől a 2000-es évek elejéig, a rendszerváltozás utáni gazdasági visszaesés illetve átrendeződés után már volt némi állami forrás arra, hogy ha minimális mértékben is, de lehetőség legyen energiahatékonyságot támogató pályázati kiírások meghirdetésére. Jellemző azonban hogy évente több, mint 80 milliárd forintos gázártámogatás mellett csak 100–150 millió forint léptékben írtak ki pályázatokat.
• Az Európai Unióhoz történő 2004-es csatlakozás visszavetette a fokozatosan növekvő állami támogatásokat. Ugyanis az Unió támogatási rendszerének egyik alapelve, hogy lakosságot direkten nem támogat, ugyanakkor az egyéb uniós támogatások kötelezően elvárt hazai társfinanszírozására minden szabad forrást lekötött. Volt olyan év, hogy meg sem jelentek a lakosság energiahatékonysági beruházásait támogató pályázati kiírások.
• Jogszabályalkotás területén az Unió 2002 ben hozott irányelve (2002/91/EK) alapján 2006-ban jelent meg az épületek energiahatékonyságát szabályozó új hazai követelményrendszer (7/2006 TNM rendelet), majd 2008-ban, 2009-es hatálybalépéssel az energetikai tanúsítás intézménye (176/2008 Korm. rendelet). Ezen intézményi szabályozás hatására mára létrejött 2400 tanúsítóból álló képzett szakember gárda, illetve az energiahatékonyság kérdése a hétköznapi élet részévé vált.
• Az Unió 2010-ben újabb, immáron kötelező érvényű rendeletet hozott (210/31/EU), amelyben többek között előírta, hogy a) a 2006-ban létrehozott követelményeket min-den tagország frissítse; b) végezzen országos szintű elemzést, melyben adjon arra a választ, hogy az adott ország viszonyai között költséghatékonyan megvalósítható beruházások energiafogyasztása milyen viszonyban van a jelenlegi energetikai követelményekkel; c) készítsen jelentéseket mit fog érteni a „közel zero energiás" épület fogalmán, ugyanis 2020-tól csak ilyen épületeket lehet majd építeni.
• Az Államigazgatás 2012. augusztus 13-án 40/2012 BM rendelet néven módosította a 7/2006 TNM rendeletet. Érthetetlen módon azonban, az energetikai minőségre vonatkozó követelményeket nem módosította, illetve nem is jelezte 2020-ban milyen előírások várhatók. Megjegyzendő, hogy a Magyar Mérnök Kamara által készített rendelettervezet-javaslatban a követelmények szigorítása, illetve a szigorítás várható ütemezése szerepelt. Így most előállhatott az a helyzet, hogy a tőlünk délebbre, anyagilag kedvezőtlenebb helyzetben lévő Szerbia energetikailag hatékonyabb épületeket követel meg, mint a hazai szabályozás. Nyilvánvaló, hogy számos ház fog épülni az elkövetkezőkben amelyek viszonylagosan magas energiaigényükkel az ország versenyképességét nem fogják javítani. Ugyancsak módosították a 176/2008 Kormányrendeletet a 2012. május 30-án megjelent 105/2012 Kormányrendelettel. Ez a rendeletmódosítás előrelépést jelent a tanúsításról szóló korábbi rendelethez képest, azonban megvalósíthatósága több ponton kérdéses (egységes elektronikus számító program, egyedi költséghatékonyság vizsgálat).

... AGGASZTÓ JELEN

A fent ismertetett kezdeti lassú fejlődés után az idei év jogszabály-módosításai némi aggodalomra adnak okot, de úgy vélem, az ÚSZT-ZBR-MO-2011 pályázattal jött el egy olyan precedens, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül.

Történt ugyanis, hogy az Új Széchényi Terv keretében 1,6 milliárd forint keretösszeggel 2011 augusztusában hirdetett meg pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, amely pályázatot az Energiaközpont Nonprofit Kft. menedzselte. A botrányos pályázati felhívás (pl. beadási határidő előtt, hirdetmény nélkül módosított kötelező mellékletek) ellenére hatalmas érdeklődés volt a pályázat iránt. A rendelkezésre álló támogatási keretösszeget meghaladó támogatási igény érkezett be három nap alatt, így a pályázatot az első héten felfüggesztették. Számos pályázat megírásában vettem részt, így rálátásom lett többféle pályázati anyag elbírálására. Az első meglepetés az volt, hogy a pályázati kiírás check-listájában nem szerepeltetett kötelezően beadandó, nem hiánypótolható melléklet hiánya miatt számos pályázat, illetve pályázati elem támogatását utasították el.

További meglepetés volt, hogy a bírálatok, a támogatási döntések nem akartak megszületni. Emiatt több pályázó döntött úgy 2012 tavaszán, hogy túl rizikós a támogatással élnie, a szeptember 30-i határidőig nem tudja építkezését megvalósítani. És megtörtént az, amivel én még soha nem találkoztam: a támogatási program lejárt, de volt olyan projekt, ahol a támogatási döntés még mindig nem született meg! Az Energiaközpont érthetetlen módon több esetben csak a beadást követő 9. hónap végén hozott szakmai döntést, ami után a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium saját rendkívül hosszú (90 nap + 15 nap értesítés) eljárásrendjét nem tartotta be, és a 13 hónapos projekt lezártáig, azaz 2012. szeptember 30-ig több pályázó nem kapott értesítést beadott pályázata felől. Történt mindez úgy, hogy a problémára 2012. július 7-i számában a Magyar Nemzet újságírója is felhívta a figyelmet (Dékány Lóránt: Tizenegy hónapja bírált pályázatok).

ÉRTHETETLEN GYAKORLAT

Nem értem a magyar államigazgatást. Politikai szinten pozitív és támogatható célokat fogalmaz meg a kormányzat a gazdaság fejlesztésére, az energetikafüggetlenség és munkahelyek teremtésére, azonban gyakorlati szinten a lehetőségeit messze nem aknázza ki.

Orbán Viktor miniszterelnök úr a kormányzati munka féléves értékelésekor többek között a következő célokat fogalmazta meg: energetikafüggetlenség, teljes foglalkoztatottság, állam-adóság 50 százalék alá szorítása. Ezen célok fényében számomra érthetetlen az energetikai támogatások rendszere és a pályázati támogatások menedzsmentje. Ismeretes, hogy a magyar háztartások energiaigénye az európai átlag fölött van, és az épületek üzemeltetésére fordítja az ország a nemzeti primer energiafelhasználás 40 százalékát. Ezen tényt az 1990-es évek közepétől minden kormány felismerte, és szinte minden évben támogatási pályázatokat írt ki energetikai fejlesztések támogatására. Fontos tudni, hogy a pályázatok jellemzően csak az energetikai fejlesztéseket támogatják átlagosan 30–50 százalékos mértékben, az ahhoz lazábban kapcsolódó beruházásokat nem. Ez azt jelenti, hogy felújításoknál a támogatási összeg 3-4 szeresét új építésnél 5-8-szorosát kell a pályázóknak kifizetniük, hogy utófinanszírozással megkaphassák a támogatás összegét. Ráadásul ez a konstrukció az államnak is igen kedvező, hiszen még 25 százalékos áfakulccsal számolva 1 egységnyi támogatás után 0,6-2,6 egységnyi áfa-bevétel várható. Utófinanszírozásos konstrukció miatt igazából csak ígéretet kell tenni, a fejlesztések áfatartalmából a támogatás finanszírozható.

Az ország tavalyi gazdaságpolitikáját tekintve tapasztalható volt, hogy a belső fogyasztás fejlesztésére politikája nem működött, mert akik tudtak volna költeni, inkább tartalékoltak vagy a hiteleket fizették vissza. Itt van ugyanakkor egy pályázati konstrukció, amihez jelentős saját forrásokat tennének az emberek, és új építések esetén nem is kerül semmibe az államnak. Mivel több beruházás így nem indul el, elmarad a gazdaság élénkítése. A költségvetési egyensúly fenntartása érdekében marad a különböző adók kivetése. Van még egy nagyon rossz üzenete ennek az eljárásnak. Elveszi az emberek jövőbe, államigazgatásba vetett bizalmát! 2002-ben éltem át egy szituációt amikor elsőre nem értettem, az emberek miért nem akarják elfogadni segítő szándékunkat. Rá kellett jöjjek, hogy a 40-50 éves tapasztalatuk és történelmük volt az, ami miatt nem bíztak már semmiben, minimális önerejük, önakaratuk se volt saját magukon segíteni...

A VÁLTOZTATÁSOK TERE

Az energiahatékonyság mozgásterét nagyon szemléletesen mutatja be az 1. ábra. Az ábrán a különböző halmazok metszésének területét tekinthetjük csak valós fejlesztési, változtatási potenciálnak. Jelenleg a technikai lehetőségek messzemenőkig rendelkezésre állnak, a gazda-sági körülmények is egyre inkább tágítják az energetikai fejlesztések változtatások terét. És a megrendelőkben is van már, vagy még akarat az energiahatékony beruházások megvalósítására. Sajnálatosan azonban az intézményi szektor az, ami megkérdőjelezhető jogszabályalkotással és elfogadhatatlan pályázati rendszerrel gátat szab a változásoknak.
Ismert, hogy a magyar gazdaságot számos külső körülmény érintette negatívan az elmúlt idő-szakban, és ezen problémák kezelése láthatóan rengeteg erőforrást emésztett fel. Amennyiben azonban nem tudjuk kihasználni lehetőségeinket, nem várható, hogy meg tudjuk oldani az ország gazdasági problémáit. Csak remélhető, hogy a politikai akarat el tud jutni államigazgatás szintjére is, és élni fog a kormány az előre látható szabályozás és az energetikai támogatások működő rendszerének eszközeivel. Az előre látható követelmények bizalmat, kiszámíthatóságot adnak, míg a támogatási konstrukciók amellett, hogy nem rónak anyagi terhet az államra, s többletforrásokat vonnak be a gazdaságba. Ezáltal munkahelyek keletkeznek, és az ország lépéseket tehet energetikai függetlenedése felé.

Medgyasszay Péter PhD
okl. építészmérnök, MBA
BME Magasépítési Tanszék,
egyetemi docens
MÉK Szakmapolitikai Bizottság tagja